Dickey, James (1923–1993) Works   hu en

Biography

James Dickey (1923 – 1997) a régi Délről való; vállalja is a Dél irodalmának huszadik századi hagyományát, különösen Flannery O'Connort, Faulknert, Robert Penn Warrent és Randall Jarrellt. 1923-ban született Georgia állam fővárosában, Atlantában. A családban és az iskolában szinte érintetlen maradt a költészettől. Anyja ugyan olvasott neki néha Tennysont, ügyvéd apja szívesen idézett nagy orátor ügyvédek védőbeszédéből, Dickeyt inkább a lányok és a sportolás érdekelte. A fordulat a háborúval jött el életében. Első éves egyetemistaként besorozták a légierőkhöz, ahol vadászpilótának képezték ki, s a háború végéig a távol-keleti hadszíntéren több mint száz éjszakai bevetésben vett részt. A bevetések közti hosszú holt időket olvasással ütötte agyon; szerencséjére volt vele egy jó versantológia, valamint egy másik modern déli költő, Conrad Aiken versei. A háborúból már azzal a biztos tudattal tért haza, hogy írni akar, és hatalmas mohósággal vetette magát a tanulásba az egyetemen, hogy behozza a sokéves lemaradást. Amint mondja, „mindig úgy éreztem, hogy senki sem érti igazán a költészetet, csak én, mert én szabad akaratomból találtam rá, és nagyon kacskaringós, gyakran fájdalmas úton; úgy érzem, hogy a költészetért én megdolgoztam. Nem másoktól kaptam." A kacskaringós útnak azonban még csak a felénél vagyunk. Az egyetemen Dickey szerencsésen olyan tanárokra akadt, akik segítették az írásban, de rengeteg más tárgy is érdekelte, különösen a néprajz, az élő természet és a csillagászat. 1948-ban, végzős korában megházasodott, felesége személyében szívós segítőtársat kapott. Mint kiváló diák mindjárt egytemi álláshoz jutott és gondtalan, szorgalmas jövőbe tekintett. Ekkor kitört a koreai háború és ismét behívták a hadseregbe, ezúttal pilótakiképző tiszt volt majdnem három évig. Ekkoriban fogadja el első versét közlésre egy rangos folyóirat, s amint mondta, ez volt „az egyik dolog, ami a lelket tartotta bennem az újra behívás traumája után. Pedig azt reméltem, hogy már soha életemben nem kell repülőbe ülnöm. Szörnyű idő volt ez nekem, mint annyi másnak is." 1953-ban leszerelt, s harmincévesen ismét a kezdet kezdetén találta magát. Kezdő volt mint költő, és kezdő volt mint tanár. Három évig tanított egyetemeken, gyűlölte a szamárlétrát és a tudományos munkásság kényszerét, míg a floridai egyetemen becsapta végleg maga mögött az ajtót. A végső ok az volt, hogy Az apa teste című verse, melyben egy kisfiú rádöbben a közte és apja közti fizikai különbségre, felháborodást keltett az egyetemi tanárok feleségeinek tartott felolvasáson. Dickeynek nem volt más választása, New Yorkba ment, és ahogy maga is mondja, eladta lelkét az ördögnek: hirdetésszöveg-író lett, s költői tehetségét, ötleteit a Coca-Cola szolgálatába állította. De csak nappal. Éjszaka szállodai szobájában verseket írt. Tekintélye a hirdetésszakmában gyorsan nőtt, s odáig vitte, hogy független főmunkatárs lett egy atlantai hirdetéscégnél. Ekkorra, 1961-re már készen állt első két verskötete, s úgy érezte, hogy harmincnyolc évesen végre fejest ugorhat a bizonytalan jövőt ígérő írásba. A döntés végül is anyagilag is helyesnek bizonyult. A két könyv sikert hozott, európai ösztöndíjat, jól fizetett költői felolvasásokat, majd nagy nemzeti díjakat. A hatvanas évek végén, amikor Dickey száz felolvasást tartott évente, az a hír járta a költők között, hogy egy alkalomra olykor kétezer dollárt is kap. 1966 és 68 között költészeti tanácsadója volt a Kongresszusi Könyvtárnak Washingtonban, majd könnyű egyetemi állásban dolgozott, tanított, mint annyi társa. Deliverance (Szabadulás) c. regénye Pulitzer-díjat kapott és bestseller lett.

(Editor of this page: P. T.)