Mew, Charlotte: Hírnév (Fame in Hungarian)

Sometimes in the over-heated house, but not for long,

     Smirking and speaking rather loud,

     I see myself among the crowd,

Where no one fits the singer to his song,

Or sifts the unpainted from the painted faces

Of the people who are always on my stair;

They were not with me when I walked in heavenly places;

     But could I spare

In the blind Earth's great silences and spaces,

    The din, the scuffle, the long stare

    If I went back and it was not there?

Back to the old known things that are the new,

The folded glory of the gorse, the sweetbriar air,

To the larks that cannot praise us, knowing nothing of what we do,

   And the divine, wise trees that do not care.

Yet, to leave Fame, still with such eyes and that bright hair!

God! If I might! And before I go hence

     Take in her stead

     To our tossed bed

One little dream, no matter how small, how wild.

Just now, I think I found it in a field, under a fence -

A frail, dead, new-born lamb, ghostly and pitiful and white

     A blot upon the night,

     The moon's dropped child!

A túlfűtött házban egy ideig motyogok s

  hangoskodom is néhanap,

  s a tömegben látom meg magamat,

hol nem illeszthető a dalhoz a dalos,

vagy nem választható el a lépcsőmön ülők

arca egymástól, a festetlen s a kikent.

Mennyei tájakon nem jártak velem ők.

  De vajon nélkülözhetem

a merő tekintetet, sötéten öklelőt,

  a vak Föld terein s csöndjeiben,

  ha visszatérve nyomát sem lelem?

Térj meg a meghitthez — most új! — rekettye nyűtt

dicsfényéhez, vadrózsa illatához,

pacsirtához, mely nem dicsér – nem tudja, mit teszünk –,

  s a nemtörődöm isteni bölcs fákhoz!

A Hírnevet – micsoda szem, fénylő haj! – elhagynám most!

Uram! Bár megtehetném! S mielőtt indulok,

  dúlt ágyunkba helyette

  kicsiny álmot viszek be,

nem bánom, bármilyen apró vagy vad legyen.

Hiszem, most megtaláltam a mezőn, sövény alatt:

holt, újszülött kisbárány, szánandó, vértelen,

  folt az éjjelen,

a Hold lepottyant gyermeke!