Faulkner, William: Ötven év után (After Fifty Years in Hungarian)

Her house is empty and her heart is old,

And filled with shades and echoes that deceive

No one save her, for still she tries to weave

With blind bent fingers, nets that cannot hold.

Once all men’s arms rose up to her, ‘tis told,

And hovered like white birds for her caress:

A crown she could have had to bind each tress

Of hair, and her sweet arms the Witches’ Gold.

Her mirrors know her witnesses, for there

She rose in dreams from other dreams that lent

Her softness as she stood, crowned with soft hair.

And with his bound heart and his young eyes bent

And blind, he feels her presence like shed scent,

Holding him body and life within its snare.

A háza néptelen s a szíve agg,

Visszhang és árny se csap be mást, csak őt,

Vaksi és görbe ujjain, ha köt:

Hálókat, melyek mit se tartanak.

De megannyi férfikar dicsérte, csak

Lebegtek érte, mint fehér madár:

Több koronát is fonhatott haján,

Karjai, mint Boszorka Aranyak.

Tükre mind tudja hány tanúja volt,

Mert tőlük álmokból álmokba kelt,

S meglágyult előttük, míg fürtöket

Font. Ifjak szívét behálózta ott,

Vakon követték, mint csepp illatot,

Mi csapdaként ölelte létüket.