Soyinka, Wole: Társalgás telefonon (Telephone Conversation in Hungarian)

The price seemed reasonable, location

Indifferent. The landlady, swore she lived

Off premises. Nothing remained

But self-confession. "Madam," I warned,

"I hate a wasted journey – I am African."

 Silence. Silenced transmission of

Pressurized good breeding. Voice, when it came,

Lipstick-coated, long gold-rolled

Cigarette-holder pipped. Caught I was, foully.

 "HOW DARK?"... I had not misheard ... "ARE YOU LIGHT

OR VERY DARK?" Button B. Button A. Stench

Of rancid breath of public hide and speak.

Red booth. Red pillar box. Red double-tiered

Omnibus squelching tar. It was real! Shamed

By all-mannered silence, surrender

Pushed dumfounbment to beg simplification.

Considerate she was, varying the emphasis –

"ARE YOU DARK? OR VERY LIGHT?" Revelation came.

"You mean-like plain or milk chocolate?"

Her assent was clinical, crushing in its light

 Impersonality. Rapidly, wave length adjusted,

I chose. "West African sepia" – and as afterthought,

"Down in my passport." Silence for spectroscopic

Flight of fancy, till truthfulness clanged her accent

Hard on the mouthpiece. "WHAT'S THAT?" conceding

"DON'T KNOW WHAT THAT IS." "Like brunette."

 "THAT'S DARK, ISN'T IT?" "Not altogether

Factually, I am brunette, but madam, you should see

The rest of me. Palm of my hand, soles of my feet

Are a peroxide blond. Friction, caused

Foolishly, madam – by sitting down, has turned

My bottom raven black-One moment, madam!" – sensing

Her receiver rearing on the thunderclap

About my ears – "Madam," I pleaded, "wouldn't you rather

See for yourself?"

A bér, gondoltam, elfogadható, mindegy,

a szoba hol van. A nő megesküdött,

hogy ő nem lakik ott. Nem maradt más,

mint az egyenes beszéd. – „Asszonyom – mondtam –,

nem kenyerem a fölösleges utazás. Afrikai vagyok.”

Csönd. Megfeszített jólneveltség

átvitele a csöndre. A hang szájrúzs-

bevonatból, hosszú, aranyvégű szipkabélből

nyomult elő. Megfogtak, piszokul.

- "MILYEN SÖTÉT?" – Nem, nem félrehallás: – "VILÁGOS BŐRŰ

VAGY NAGYON SÖTÉT?" - Szétkapcsolni. Folytatni.

Szalonképes szó-bújócska büdös kipárolgása. Piros fülke.

Piros levélszekrény. Piros másznivaló autóbusz,

kátrány-cuppogtató. Megtörtént! Feszengés,

már illetlen a csönd; a hallgatásból

óhatatlanul kikényszerült valami egyszerűbb.

Tapintattal módosított a hangsúlyon -

"SÖTÉT BŐRŰ? VAGY NAGYON VILÁGOS?" – Helyben vagyunk:

"Úgy érti, keserű vagy tejcsokoládé?"

Úgy, mondta klinikailag: egy villanás, és széthullt

a személytelenség. Gyorsan, a hullámhosszra hangolódva

döntöttem. – "Nyugat-afrikai szépia" – s mintegy utólag: –,

"az útlevelemben, alul." Csönd, a színképelemző

fantázia szárnyalása; aztán az őszinteség

átsúlyosult a kagylón. – "AZ MICSODA?" – Vagyis hogy:

– "NEM TUDOM, MILYEN AZ A SZÍN." – "Mondjuk, gesztenyebarna."

- "TEHÁT SÖTÉT, IGAZ?" – "Nem mindenestül.

Arcomra nézvést gesztenyebarna vagyok, asszonyom, de látnia

kellene a többit is. A tenyerem, a talpam

hidrogénszőke. A sok üléstől – ostoba dolog,

asszonyom – feldörzsölődtem, s ebből kifolyólag

a farom hollófekete – pillanat, asszonyom!” – érezve,

a kagyló mennykőcsapása környékezi

a fülemet – „Asszonyom – esedeztem –, nem volna kedve személyesen

megtekinteni?”