Shakespeare, William: LI. Szonett (LI. Sonnet in Hungarian)

Thus can my love excuse the slow offence
Of my dull bearer when from thee I speed:
From where thou art why should I haste me thence?
Till I return, of posting is no need.

O! What excuse will my poor beast then find,
When swift extremity can seem but slow?
Then should I spur, though mounted on the wind,
In winged speed no motion shall I know,

Then can no  horse wirh my desire keep pace.
Therefore desire, (of perfect'st love being made)
Shall neigh, no dull flesh, in his fiery race;
But love, for love, thus shall excuse my jade -

   Since from thee going, he went wilful slow,
   Towards thee I'll run, and give him leave to go.

Így mentheti szívem rossz lovamat
Lassú bűnéért, ha tőled igyekszem:
Mért száguldjon onnan, ahol te vagy?
Majd visszafelé! addig mért siessen?

De, ó, mi menti akkor majd szegényt, ha
Kellő gyorsan semmi iram se száll,
Ha sarkantyúznám a szelet is, és a
Szárnyas viharra azt mondom, hogy áll?

Vágyammal nem lesz versenyezni ló:
A vágy, a legteljesebb szerelem
Nyerít majd, nem rest hús, de vágtató:
S a paripát így menti a szívem:

   Minthogy tőled kelletlen baktatott csak,
   Száguldok majd én feléd - ő kocoghat.