Hodgins, Philip: A vendég (The Guest in Hungarian)

In April, after leaving hospital,
I went to stay with friends out in the sticks.
That day I walked for hours along the creek

and saw the spoonbills wait, then push their white
a see-through sky. And though I knew
that everything had come unstuck, it made

no sense. At dinner-time I talked about
the steady changes in the cancer cells
and how I only had three years to live

and how an early death will concentrate
the mind. But their first child, just ten weeks old,
kept interrupting what I said He had

an appetite for mothers milk and more.
He didn't care about my table talk
or how I hadn't touched my solid food.

His unformed words were full of sense. This death
is new to me as noticing the space
between a waxing and a waning life.

I bedded in the room where that child slept
and when I woke up somewhere in the night
it wasn't for those perfect hungry cries.

Áprilisban, amikor elhagytam a kórházat,
vidékre utaztam a barátaimhoz.
Aznap órákig sétáltam a patakparton,

és láttam, ahogy a kanalasgémek várakoznak,
végül büszke fejüket az átlátszó égbe fúrják.
Bár tudtam, hogy minden megy tovább, értelme

nem volt. Vacsoraidőben a rákcellák állandó
változásairól beszéltem, és arról,
hogy már csak három évem van hátra,

és a korai halál hogyan koncentrálja
a gondolatokat. De első gyermekünk, egy tízhetes
csecsemő folyton félbeszakított.

Anyatejre támadt kedve és másra is.
Nem érdekelte őt asztali beszédem,
és az sem, miért nem nyúltam az ételemhez.

Tagolatlan szavai teli voltak értelemmel. Ez a
halál-dolog még új nekem, ahogy érzékelem
a különbséget a növő és zsugorodó élet között.

Abban a szobában ágyaztak meg nekem, ahol a kicsi
alszik, és amikor valahol az éjszakában felébredtem,
nem az ő követelőző, tökéletes sírása volt, ami felriasztott.