Normal, Henry: A ház nem ugyanaz, mióta elhagytál (The house is not same since you left in Hungarian)

The house is not the same since you left
The cooker is angry – it blames me
The TV tries desperately to stay busy
But occasionally I catch it staring out of the window
The washing-up’s feeling sorry for itself again
It just sits there saying 'What’s the point, what’s the point?'
The curtains count the days
Nothing in the house will talk to me
I think your armchair’s dead
The kettle tried to comfort me at first
But you know what its attention span is like
I’ve not told the plants yet
They think you’re still on holiday
The bathroom misses you
I hardly see it these days
It still can’t believe you didn’t take it with you
The bedroom won’t even look at me
Since you left it, it keeps its eyes closed
All it wants to do is sleep
Remembering better times
Trying to lose itself in dreams
It seems like it’s taken the easy way out
But at night
I hear the pillows weeping into the sheets.

A ház nem ugyanaz mióta elhagytál,
mérges a tűzhely – mindig engem szekál.
A tévé kétségek közt próbál sugározni,
de gyakorta látom, hogy az ablakon bámul ki.
A mosogatnivaló saját magát sajnáltatva
ül és magában csak ezt mormolja:
„Mi a célja, vajon mi a célja?”
A függöny a napokat számolgatja,
ám a házban nem áll velem senki sem szóba.
Meghalt a foteled – vagyis azt hiszem.
A teáskanna próbált elsőként vigasztalni engem,
de tudod, valahogy nem tudta lekötni a figyelmem.
Még növényeimnek sem szóltam rólad.
Azt hiszik, még mindig nyaralni vagy.
A fürdőszoba is hiányol téged.
Manapság én már feléje sem néztem.
Most sem hiszi el, hogy magaddal nem vitted.
A hálószoba sem bámul már engem,
mióta elhagytál csak csukott szemekkel pihen.
Minden aludni akar és jobb időkre emlékezve
próbálkoznak saját álmaikban elveszve.
Úgy tűnik, mintha ez könnyű út lenne,
de hallom a kispárnát, ahogy éjjelente
sírdogál a lepedőbe süppedve.