Laboda, Róbert: Levél nagyapámnak II.

az Ipolynál játszottunk,
ezer kullanccsal a hátunk mögött
hallgattuk a harangszót,
a tisztás rongyosra gyűrte
esetlen lábnyomaid,
de körülötted sápadt lett volna
a szivárvány is,
persze hogy megfürödtünk,
ruhástól, sárosan
remegtünk a széles nádasban,
mint két eltévedt sirály
a nógrádi tájszólásban,
beszélni tanítottál, majd hallgattál,
s egyre hangosabb lett minden szó,
amit szemembe háttal mondtál -
tán elmúlt huszonöt nyár azóta,
s persze tudtuk, hogy nem együtt vénülünk,
most mégis harangszóra ugranék,
ha tízet ütne pulzusod