Laboda, Róbert: List starému otcovi II. (Levél nagyapámnak II. in Slovak)

az Ipolynál játszottunk,
ezer kullanccsal a hátunk mögött
hallgattuk a harangszót,
a tisztás rongyosra gyűrte
esetlen lábnyomaid,
de körülötted sápadt lett volna
a szivárvány is,
persze hogy megfürödtünk,
ruhástól, sárosan
remegtünk a széles nádasban,
mint két eltévedt sirály
a nógrádi tájszólásban,
beszélni tanítottál, majd hallgattál,
s egyre hangosabb lett minden szó,
amit szemembe háttal mondtál -
tán elmúlt huszonöt nyár azóta,
s persze tudtuk, hogy nem együtt vénülünk,
most mégis harangszóra ugranék,
ha tízet ütne pulzusod

hrali sme sa pri Ipli,
s tisícami kliešťov za našimi chrbtami
počúvali sme amplión,
čistina ti do roztrhania pokrčila
ťarbavé šľapaje,
ale pri tebe by aj dúha
osinela,
pravdaže sme sa okúpali,
v šatách, zablatení
v širokom tŕstí trasúci sa,
ako dve zablúdené čajky
v novohradskom nárečí,
učil si ma hovoriť, potom si mlčal,
a čoraz hlasnejšie zneli všetky slová,
ktoré si mi chrbtom obrátený do očí povedal -
odvtedy prešlo azda dvadsať liet,
vedeli sme, samozrejme, že nestarneme spolu,
na hlahol zvonov teraz by som predsa poskočil,
ak by tvoj tep desatkrát udrel