Szente B. Levente: Na margine raskršća (Keresztutak margójára in Serbian)

amikor az ember álmot látott,
és úgy hitte, megértette a világot,
útjai során megismerte a színeket, és már
fehér feketében látott, főleg,
hogy tükörképére áldozat gyanánt vért mázolt,
és váltig hangoztatta, olyasmivel van kapcsolata,
ami régebbi, mint maguk a vallások –
és járt és kelt, látott, hallott, aztán
gondolatokat vallott,
mind olyanokat,
amelyeket kimondani már régen nem szabadott,
hogy a szikrából majd tűz lobbanjon,
hitében igazi nyomot
mint vad folyóban sodródó kő és szikla,
ó, fájdalom, mégis alig hagyott.
de mások igazául emlegetett ha kellett álomszépet, mocskot,
mert ilyen volt a világ, mióta a világ szemében a táj,
mint másik egek képe, visszaragyogott.
mert az új világra felkészülni sosem lehet, mondotta
isten veled, isten velem, se veled, se nélküled.
jobb ez így, míg egy az ős, fenn az űr, lenn a dög,
mert csókolni kéne, az egekig szeretni,
megadni akinek ami jár, harapni amikor fáj,
menni, elindulni végre, ölelésbe
finoman belerohanni, mielőtt vége jönne -
ó, mennyi mindent, mi mindent még tenni kéne.
legfőképpen embernek maradni,
vagy lenni végre. örök időkre.

kad je čovek sna video,
poverovao je da je svet shvatio,
na svom putu upoznavši boje, samo je
belo-crno video, uglavnom,
kao žrtvu svoj odraz krvlju premazao
i beskonačno ponavljao, povezan je s nečim
što je stariji od samih vera –
i hodao je i kretao se, video, slušao, potom
svoje misli javno izneo,
sve takve
koje izgovorit odavno nije bilo dozvoljeno,
da se ne bi iskra u vatru pretvorila,
u svojoj veri pravog traga
poput kamena i stene u divljoj reci,
o, na žalost, ipak jedva ostavio.
ali zbog pravde drugih ako je trebalo spominjao je krasotu,
prljavštinu, jer takav je bio svet od kada u njegovim očima
svet je u vidu krajolika, kao slika drugog neba se odrazio.
pripremiti se za novi svet nemoguće je, govorio je
bog s tobom, bog sa mnom, ni s tobom, ni bez tebe.
bolje je tako, dok su preci isti, gore je vasiona, dole je strvina,
jer trebalo bi ljubiti, do neba voleti,
dati svakome po zasluzi, kad boli gristi,
ići, konačno krenuti, u zagrljaj
tiho upasti, pre no što bi kraj naišao –
o, koliko toga bi još trebalo uraditi.
najviše čovekom ostati,
ili konačno postati. za sve vekove.