Márkus László: Kortalan elégia

Magányosan baktatok át a zsivajgó téren,
nyárfapihék furakodnak hajamba, orromba,
tarka tömeget okád az aluljáró szája,
iskolatáskák, bevásárlószatyrok hada
furakszik ismeretlen mikroviláguk felé,
autó dudál, villamos csilingel, troli tülköl,
mentő sivalkodik - harsányan zajlik az élet.
Szerelmespárra figyelek fel, vidám kalap,
menő sapka, midi ruci és koptatott farmer,
fogják egymás kezét, andalognak meg-megállva,
ölelkezve, gyakorta apró puszikat lehelve,
lángol lelkük, szárnyal megújult világuk.
Látni, hogy boldogok, miattuk kelt ma a nap,
nekik dalolnak rigók, és bókol minden orgona.
Átszellemült arcukból gyöngéd vágy sugárzik,
a köröttük vibráló fényben megállt az idő,
mint valami opálos tükörben magunkat látom,
ötvenen túl is mézédes mákony a szerelem.