Ha van lelkünk ugyan (Hungarian)
Nincs egyetlen alakja. Hát éppen ez! Bízhatunk-e abban, aki szüntelenül változtatja külsejét: a Vak Remény? Hol koldus az utca- sarkon, hol fiatal nő, mások szolgálója, aki gazdáival együtt Auschwitzba megy, a Duna- deltába vagy Vorkutára, és szolgálja ott is őket: kikaparja a hó alól a gyökeret vagy kukázik nekik. Aggastyán, aki történeteket mond, hogy a lelket tartsa bennünk, ha van lelkünk ugyan, és nem fajfenttartó állatok vagyunk csak.
Mikor a szokásos nyolc óra helyett hetekig tart az éjjel vagy éveken keresztül, évtizedeken át, s ha feltűnik a nap, csak tévedésből virrad ránk, bízzunk-e benne még? Amikor klímás buszaikkal megérkeznek a katasztrófaturisták lepusztult városunkba, és zsarnokunk heréltje körbevezeti őket a luxusszállodában, és megnyitja az arany- csapokat, de: nem ezért fizettek – verik az asztalt – hogy whiskyt vedeljenek a Patyomkin faluban, hanem találkozni akarnak velünk is – mondják.
Vannak-e jogaink, szappanunk, vannak-e könyveink? Fizetett túlóra, kórházak, iskola? – kérdezik. Az árvaházakról faggatnak különösképp, mert olyanban már jártak valahol, és legcikibb emlékük az maradt. S hogy volna-e kedvünk utazni, ahogyan ők teszik? Egy ázsiai szökőárról mesélnek, fotókat mutogatnak: ott láthatók maguk is, magyarázzák, nyakukban a Sony-felvevőgéppel az iszapba ragadt tetemek fölött. Hellyel kínálnak és lazacot hozatnak: eszünk-e velük? S mi állunk csak a bekamerázott
étteremben, kopog a szemünk, de nem eszünk. Ha zavar, hogy néznek, elfordulnak inkább – ajánlják – de hiszen minket mindig néznek! – feleljük, s csak bámuljuk őket: milyen szépek. Reménykedünk-e még? – kérdezik, s eszünkbe jut a koldus a Petőfi Sándor utca sarkán, a fiatal nő, aki Auschwitzba jött velünk, a Duna-deltába vagy Vorkutára. És villognak a vakuk, kattognak a gépek, hogy ne keverjenek össze másokkal minket, fölírják a helyet és az évet. Uploaded by | Fehér Illés |
Source of the quotation | https://444.hu/2017/12/27/ez-a-vers-valamiert-nagyon-eltalalt-tobb-ezer-embert |
|
Ako dušu uopšte imamo (Serbian)
Oblik ne poseduje. Pa baš je to!
Možemo li uzdati se u onom ko vanjštinu neprestano
menja: Slepa Nada? Čaš je prosjak na uglu
ulice, čas je mlada žena, služavka drugih
koja zajedno sa gazdama u Aušvic, delta
Dunava ili Vorkutu ide i njih i tamo služi:
ispod snega koren vadi ili otpad pretura.
Starac koji događaje priča da u nama
dušu drži, ako dušu ustvari imamo
i nismo tek rasplodne životinje.
Kad umesto uobičajenih osam sati noć
sedmicama ili godinama, desetlećima traje
i kad se sunce pojavi, samo zabludom svane,
dal da još u njoj uzdamo? Kad klimatiziranim
autobusima u naš opustošen grad katastrofaturisti
stignu i škopilac našeg diktatora ih u luksuzan
hotel vodi i zlatne slavine otvara,
ali; nisu zato platitli – o stol udaraju –
da u Paćomkin-selu viski ispijaju
nego i sa nama žele susresti se – kažu.
Postoji li naše pravo, naš sapun, postoje li naše knjige?
Plaćen prekovremeni sat, bolnica, škola? – pitaju.
Pogotovo o sirotištima me pitaju jer
jednom su već negde tamo bili i ostalo im je
u neugodnom sećanju. I dal bi i mi voleli putovati
kao što oni rade? O jednoj azijskoj poplavi pričaju,
fotografije pokazuju: i oni su tamo, objašnjavaju,
sa kamerom marke Soni na vratima iznad u blato
zaglavljenih leševa. Mesto mi nude i losos naručuju:
dal ćemo s njima jesti? A mi u kamarema punom
restoranu samo stojimo, gladni smo ali ne jedemo.
Ako smeta da nas gledaju, rađe će se okrenuti –
nude – ali, za ime boga, nas uvek gledaju! –
odgovaramo i divimo im se: kako su lepi.
Dal se još uzdamo? – pitaju i setimo se
prosjaka na uglu Šandora Petefija, mlade
žene koja je s nama u Aušvic, delta Dunava
ili Vorkutu došla. I blicevi sevaju,
mašine slike prave, da nas sa drugima
ne pomešaju, mesto i godinu zabeleže.
Uploaded by | Fehér Illés |
Source of the quotation | https://feherilles.blogspot.rs/ |
|