Borbély Szilárd: A Margitszigeten

A Margitszigeten ismerkedtünk meg, Zoli
katonaként ott dolgozott. Néhány év múlva
már terveztük a közös jövőt. Egyházi esküvőt
szerettünk volna. A pap azt mondta, előtte
nem hálhatunk együtt. De másnap már a magzat
is ott volt, csak akkor még nem tudtuk. Egy
babaruházati boltom volt, teljes erőbedobással
vittem. A huszonhatodik héten egy este elöntött
a vér. Valósággal ömlött, magam se hittem
volna. A mentő, mint valami hajó, vetődött
velem kórházról kórházra. Egymást váltó orvosok
sugdostak a fülembe. Az arcomra maszkot
akartak nyomni. Miközben én védekeztem.
Inkubátoros kórházat kerestünk kétségbeesetten.
Végezetül a Baross utcai klinikán kötöttünk ki.
Istálló nagyságú szülőszobában sorban feküdtek
a nők, paravánokkal elválasztva. Akár az alvilágba
úszó bárka: elkárhozottak gyötrődők hangja.
A magas plafonról a felhéjasodott vakolat
készültek alázuhanni. A sarkokban évtizedes
portól fekete pókhálók. Minden személytelen
volt. A testek, akár a fahasábok, kicsit távolabb
feküdtek önmaguk fájdalmától. Amikor a kettő
egymásra úszott, kiáltozni kezdtek. Egyszer
csak én is. Akkor odalépett egy orvos, és
a véresen kicsusszant testet felmutatta: “Fiú!”
“Akkor meg fog halni” – válaszoltam, mert
tudtam, ilyenkor a fiúk esélytelenebbek.
Csak néztem a parányi testet az inkubátorban
mozdulatlan. Negyvennyolc óráig élt. A tornacsarnok
nagyságú kórteremben nem maradtam
a boldogan szoptató anyák között. Saját felelősségre
hazamentem. Útközben minden furcsa volt,
amit ismertem. A világ idegen lett, erre emlékszem.
Hogy minden távoli és valószerűtlen. A hiány,
hogy valami nincsen itten. Zoltánka búcsúztatásán
csak ketten voltunk. Hamvasztást és vízszórásos
temetést választottunk. A bababoltotot felszámoltam.
A ruhácskákat eladtam. Nem emlékezni! Kilenc évig
teherbe sehogyan sem estem. A Meddőségi Centrumba
jutottam. Nem ment könnyen, de végül sikerült.
Terhes lettem. Ikrek! Kezdetben semmi baj
sem volt. Lendületesen tettem-vettem. A félidőtől
azonban mozdulni is nehéz lett. Egy vizsgálatnál
azt mondták, az egyik baba mozdulatlan. Be
kell feküdnöm. A terhespatológia hatszobás
kórtermébe kerültem. Vasárnap hajnalban már
leállíthatatlanok voltak a fájások. Elől a halott
baba jött, ő nem segíthetett nekem. Ezért
a másik érdekében a császármetszés mellett
döntöttek. Gabriella nyolc óráig élt. De már
a kórházban elhatároztam, hogy hat hónap
múlva újra terhes leszek. Egy orvos azt mondta,
akár egy gyereklánynak, kicsi a méhem. De
a sikertelen szülések is edzik, tágítják.
Gabriellát elhamvasztattuk, kis urnáját

Zoli hazahozta. Kértem, hogy rejtse el.
Nem akartam tudni, hol van. Hat hónap múlva
spontán terhes lettem. Fél időnél most is
alámerültem. Épp a huszonhatodik héten,
mint korábban is, ismét koraszülés következett.
Sajnos az utolsó órákban a baba megfordult.
Két császármetszés elvette volna a reményt.
Megszültem hát. Lábbal jött előre. De két
feltartott keze tovább nehezítette. Szilvia
két és fél hétig élt inkubátorban. Agyvérzést
kapott, a farfekvéses szülés megviselte. Egyszer,
mikor egyedül voltam, Jégcsap doktornő
foghegyről közölte, hogy értelmi fogyatékos lesz.
És hogy én vagyok, aki vele ezt tette. Zokogtam
napokig, harmadik héten szenvedését már
nem nézhettem. Amikor felhívtak a kórházból,
hogy meghalt, újabb zokogás örvényébe
merültem. A hamvasztást Zoli végeztette.
Az urna hazakerült, hogy ne legyen egyedül
Gabriella. Most már nem kellett rejteni.
Ezt a gyászt is túléltem, pedig a bűntudat
miatt ma is visszatér néha. A harmadik
koraszülésre már tudatosan készültem.
Azt is elhatároztam, hogy császárt kérek.
Huszadik hét után a kórházban feküdtem.
A harmincadik héten a testemben valami
ciripelni kezdett. Jeleztem. A kórházt
megkerültem, saját szülészemet kértem.
A fájások percenként jöttek. Császárra
nem volt idő. Gyorsan a koraszülött
osztályra vitték. Krisztián születési súlya
másfél kiló. Hat hétig volt kórházban.
Amikor hazavittük, már két és felet
nyomott. Most másfél éves, láthatod,
csupa boldogság és erő. Nem kesergek
a múlton. Ez volt a sorsom. Alázat
elfogadni, hogy lehet a vesztes is nyerő.