Sebestyén Péter: Eleven haiku (Tizenegy haiku in English)

Tarkóm bizsereg.

Kerek a hold; bámul, mint

Te, szép gyilkosom.

Rőt, forró ösvény!

Tigris tapossa, mikor

a patakra jár.

Éles fűszálak

fütyülnek és halál-csönd

végtelenedik.

Nyárezüst-harmat

hűsen hullik. Másik út

nincsen. Ég veled!

Dús hegyoldalra

felleg simul. Útját a

gyilkos sem leli.

Szép lovaikon

harcosok várnak. Gondolj

előbb a nyárra.

A jég elolvad

végül. Nem lesz, csak szív és

kín és új tavasz.

Nem a virradat.

Nem kezdődik el semmi.

Nem az éjszaka.

Csak hajnali köd.

Csak ágak recsegése.

Csak álmodod ezt.

Tollát borzoló

madár. Mellézuhanok,

látom: csupa vér.

Por, fasor, kabát

csoszog Isten lakhelye,

Auschwitz felé.

The nape of my neck

bristles; the round moon stares, like

you, my fair killer.

Reddish, hot pathway!

The tigers plod for water

down it to the stream.

Sharp blades of grass are

whistling and deadly silence

traces the endless.

Summer's cool dew of

silver. No other road there.

May skies be with you.

Hill thicket huddled

by cloud. Not even killers

can find their way there,

Warriors waiting

for you on lovely horses.

Think first of summer.

At last, the ice melts.

All that's left will be the heart,

pain, and a new Spring.

Not grey of morning.

Nothing whatever begins.

Not dark of night-time.

Only morning mist.

Only the creak of branches

All only your dream.

Feather ruffling bird.

I fall beside it, see as

it bleeds profusely.

Dust, tree-row, a coat:

it shuffles towards Auschwitz,

Gods place of abode.