Fabó Kinga: Apstrakcije (Absztraktumok in Serbian)

Valami megromlott köztünk.

Valami, ami nem is volt.

De ilyen alattomosan?

Amikor én ott se voltam?

Ugyanúgy. Mindig ugyanúgy

történik. Ő jó, ő nem ejt

sebeket. A másik ő? Saját

fényétől didereg.

Gonosz, gótikus csipkenyak. Csúnya

póz, előrelátó meztelenség.

Meddő nő. Milyen banális!

Egyszerre túl sok és túl kevés.

Kis absztraktumok! Én képeztelek

benneteket. Nem túl vidám egy

ilyen képzés. Olyan ez, mint egy

nagy-nagy túlzás. Mint a szerelem.

Az a két gyerek, akit nem nekem –

az nagyon mélyen érintett. Persze,

nem mutattam. Jobb híján a szép nő

szerepébe éltem bele magam.

Pokvarilo se nešto između nas.

Nešto, čega nije ni bilo.

Ali da toliko podmuklo?

Kada nisam ni bila tamo?

Ista priča. Uvek ista priča.

On je dobar, ne ranjava.

A ona druga osoba?

Od vlastitog svetla cvokoće.

Opak, gotski vrat od čipke. Ružan

stav, dalekovidna golotinja.

Jalova žena. Uistinu banalno!

Istovremeno je i previše i premalo.

Sitne apstrakcije! Ja sam vas

obučavala. Nije baš previše vesela

takva obuka. Liči na veliko-veliko

preterivanje. Kao ljubav.

To dvoje dece, koje nisu meni —

duboko sam bila ranjena. Naravno

nisam pokazala. U nedostatku boljeg

uživela sam se u ulogu lepe žene.