B. Tomos Hajnal: Sećanje kod jezera (Emlékezés a tónál in Serbian)

El kellene indulni
meztelen talppal mintha
meg-megvonagló bársonyon
s a tó közepén alábukni –
érinteni lágyan
az idő-kőzeteket,
ős-kráter alján
kitapintani a labdát,
játéklapátkát,
egy törött napszemüveg
cserepeit.
Mintha saját gyermekkezed
vezetne, lépkedsz
emlékről emlékre
egy rég elsüllyedt nyárban
s a roppant tömeg fölötted
kikapcsolja a hangokat.

Nezaštićenim tabanima
bi trebalo krenuti
na glibastom kadifenu
i u sredini jezera potonuti –
stenje vremena
mekano taknuti,
na dnu pra-kratera
napipati loptu,
lopatu za igru,
krhotine razbijenog
naočala za sunce.
Kao da te valstita dečačka ruka
vodi, u jednom davno nestalom letu
od uspomene do uspomene
koračaš
a glasove nad tobom
nepregledna masa gasi.