Pató Selam: Iz vlastitog pepela vaskrsnuvši (Poromból felmerülve in Serbian)

Gyönyörű, ahogyan
égek Benned
ahogyan megidézlek
ahogyan benső
egünkbe nézek
S mint ősi szikrát
magamban megtalállak
kivetítelek, újra látlak
megérinthető
fény-fehér fátylat
Alkotok lényegedből
felgyújtlak vágyaimmal
s mennyei máglyád
táncoló lángját
kibomló szárnyaimmal
Lelkembe ölelem...
Főnixszé válsz velem,
ahogyan önként
bár akaratlanul
valómba hatolsz
Már sejtjeimben is
birtokolsz, - talán
már az a gyönyörű
ahogyan átsejlünk
önmagunk falán
Ahogy már Te vagy
az, aki bennem ég -
Ezüstös füstünket
magával ragadja,
felrepíti a lég
s a végtelenben hinti szét
Míg alant hamvaim
újjáteremtenek
hogy kivetíthessenek
éledő álmaim

Magamból
Magunknak
ismét
ahogyan
már…

Krasno je kako
u Tebi gorim
kako te prizivam
kako naše nutarnje
nebo gledam
I poput iskonske iskre
nalazim u sebi te
projiciram te, vidim te
skuta sjajno-belog
stvarnog
Tvojim bićem stvaram
žudnjom te palim
nestašan plamen tvoje
nebeske lomače
raširenim krilima
u svoju dušu pretačem...
Sa mnom u Feniks se pretvaraš
kako dobrovoljno
mada nehotice
u meni prodireš
Već i moje ćelije
poseduješ, - možda
je sama divota to
što preko
vlastitih zidova prelevamo
Kako si već Ti
taj ko u meni gori –
Naš srebrni dim
vazduh sa sobom povlači,
u vis baci
i rasu u beskraj
Dok u dubini moji ostaci
ponovo te stvaraju
da bi mi oživljeni snovi
mogu te projicirati

Iz sebe
Za nas
ponovo
kao što
već...