Fekete Anna: Ruža, da (A rózsa, igen in Serbian)

A rózsa a versekben íztelen-szagtalan.
Vagy kékes a fénye,
tündöklő-bársonyos a szirma,
vagy éppenséggel elérhetetlen. 
 
De ez a kis butácska, sárga rózsa a körtér szélén,
eldobált csikkek és kólásdobozok közt
erről mit sem tud.
Orcáját sietős térdek súrolják,
mámor és tündöklés nélkül növekszik,
és még a délután 
támadó szél is irgalmatlan hozzá,
gyerekek csipdesik a szirmait.
 
Hát nem érdemelne többet?
 
Olyan tehetetlenül,
olyan visszavonhatatlanul
rózsa.

U pesmama ruža je bez mirisa i okusa.
Ili joj je sjaj plavkast
i latice blistavo-baršunaste,
ili pak je nedostižna.
 
Ali ta majušna, žuta ruža na rubu okruglog trga,
između razbacanih pikavaca i limeki kola
o tome ništa ne zna.
Njeno lice žurna kolena dotiču,
bez ushićenja i blistanja raste,
prema njoj je
čak i popodnevni vetar nemilosrdan,
late deca trgaju.
 
Zar ne bi zaslužila više?
 
Tako nemoćno,
tako neopozivo
je ruža.