Jebeleanu, Eugen: 1. Találkozás Hirosimával (1. Întâlnirea cu Hiroshima in Hungarian)

Lui Kaoru Yasui
 

Pământ, pământ tăcut.

Tăcută,

cu pielea pârjolită, cu statura goală,

iertare, Hiroshima ...

Iertare pentru fiecare pas

ce-atinge-o rană, rupe-o cicatrice ...

Iertare pentru fiece privire,

ce - chiar de-i mângâioasă - doare ...

Iertare pentru fiece cuvânt

Ce tulbură văzduhu-n care-ţi cauţi

copiii,

noaroadele de prunci pe veci pierduţi ...

Mormânt

inexistent ... Vânt ... vânt ... vânt ... vânt ...

Şi glasul lor, acum încet sunând,

din zi în zi mai stins,

numai în amintire ...

O, cimitire, ... inexistente ... inexistente ...

De vrei să plângi, să nu poţi stânge-n braţe

măcar o urnă, un mormânt măcar ...

Unde ţi-s pruncii, Hiroshima? Poate

în oceanul

de-argint nepăsător ...

Poate-n cavoul infinit

al cerului ...

Sau poate, chiar pe-acest pământ

pe care-l calc ...

Fiece pas ce-l fac, îl fac cu teamă ...

Fiece palmă de pământ

ascunde-un catafalc ...

Parca-a strigat pământul

Călcat de mine

--- Mamă!

Oh, aripi da-mi, văzduhule de smalţ,

să fiu uşor ca tine, să mă-nalţ,

să nu ating cu pasul nici o rană,

să taie-aripa-mi cerul îngereşte ...

... Dar scăpărând din miile-i de răni,

se-apropie de mine Hiroshima,

se-apropie şi se înclină lin

şi-mi face semn

--- Pofteşte, prietene,

şi vezi ce-a fost,

ce e

şi povesteşte ...

Kaoru Yasuinak

Föld, szótlan föld.

Szótlan,

felperzselt bőrével, meztelenül,

bocsánat, Hirosima...

Bocsánat minden lépésért,

ami érinti a sebet, feltépi a heget...

Bocsánat minden pillantásért,

amely - bár simogató - mégis fáj...

Bocsánat minden szóért

Amelyik zavarja a levegőt, ahol keresed

a gyerekeid,

örökre odalett leszármazottjaid...

Nem létező

sír...Szél...szél...szél...szél... 

És az egyre halkuló szavuk,

mely idővel elhal

az emlékekben...

Ó, temető,...nem létező...nem létező...

Ha sírni akarsz, nem tudsz megölelni

egy urnát, egy sírt legalább...

Hol vannak a csecsemőid Hirosima? Lehet,

hogy a hanyag

ezüst óceánban...

Lehet, hogy az ég

végtelen sírboltjában...

Vagy lehet, hogy éppen ebben a földben,

amelyet taposok...

Minden lépésemet félve teszem...

Minden tenyérnyi föld

egy ravatalt takar...

Mintha az általam taposott föld

azt kiáltaná

- Anyám! 

Ó, zománcos ég, szárnyakat adj,

hogy könnyű legyek, felemelkedjek,

hogy lépteimmel ne érintsem a sebeket,

angyalként szeljék az eget a szárnyaim...

...De az ezernyi sebből elővillan,

hozzám közelít Hirosima,

közeledik és enyhén meghajol,

int felém

...Tessék, barátom,

lásd mi volt,

mi van

és mesélj...