Aleksić, Dejan : Lánc (Lanac in Hungarian)

Svaki put kada čujem noćni lavež pasa,
znam da je svet mlad, i da će bedrena kost
žene koju volim proslaviti kalcijum,
kao što izmaknuto vreme proslavlja poljupce.
Moj zadatak je da pišem kratku pesmu
od koje koristi neće imati niko,
kratku pesmu o noći na početku sveta,
noći u kojoj psi mitski laju na alegorije,
tami u kojoj bezumna starica pleše oko vatre
slaveći sutra nad kojim kao čirevi trnu zvezde.

Svaki put kada čujem noćni lavež pasa,
poželim da dostojan sam neke vernosti.
To je toliko ljudski, da me svladava tajni strah
na opustelim ulicama. I poželim da je
spasonosno kratak lanac sa kojeg peni
nekome odana čeljust, da je spasonosno
kratka pesma o ovoj noći što nalikuje noći
s početka sveta. Jer ljudi tako pitomo stare
iza osvetljenih prozora, a dirljive vatre zvezda
rade u pustoj tmini, kao i drevna nasleđa u tami krvi.

Mindig, mikor éjjeli kutyaugatást hallok,
tudom, fiatal a világ és szeretett asszonyom
combcsontja, ahogy az elmozdított
idő a csókot, a kalciumot ünnepli.
Feladatom, hogy senkinek hasznára
nem váló rövid verset írjak,
rövid verset a világkezdeti éjről,
a kutyák mitikusan megugatott allegóriák éjéről,
a sötétről melyben hibbant anyóka tűzkörüli
tánccal ünnepli a csillagokat zsibbasztó holnapot.
 
Mindig, mikor éjjel kutyaugatást hallok,
megkívánom, legyek valami értékre méltó.
Ez annyira emberi, hogy a néptelen utcákon
titkos félelem uralkodik felettem. És kívánom,
hogy a valakinek elkötelezett állkapocslánc
biztosan rövid legyen, hogy biztosan rövid legyen
a világ kezdetéhez hasonló éjről szóló vers.
Mert az emberek a világos ablakok mögött oly
szelíden öregednek, a puszta sötétben meg a csillagok
megható tüze ősi örökségként a vér homályában él.