Dučić, Jovan: Az én költészetem (Moja poezija in Hungarian)

Mirna kao mramor, hladna kao sena,

Ti si bledo, tiho devojče što sneva.

Pusti pesma drugih neka bude žena

Koja po nečistim ulicama peva.

Ja ne mećem na te đinđuve sa trakom,

Nego žute ruže u te kose duge.

Budi odveć lepa da se sviđaš svakom,

Odveć gorda da bi živela za druge.

Budi odveć tužna sa sopstvenih jada,

Da bi išla ikad da tešiš ko strada,

A čedna, da vodiš gomile što nagle.

I stoj ravnodušna dok oko tvog tela,

Mesto raskošnog i kitnjastog odela,

Lebdi samo pramen tajanstvene magle.

Legyél hűvös márvány, hideg árnyék csöndje,

álomba szenderült leány áhítata;

ne bánd, mások verse legyen mint egy nőcske,

kinek koszos utcán rivall részeg dala.

Nem illik tehozzád se gyöngy, se dísz selymes,

csak egy rózsát tűzök leomló hajadba;

szebb légy annál, hogy a tömegeknek tetszhess,

s büszkébb, hogysem szavad másnak vigaszt adna.

Csak a saját súlyos bánatodba roskadj,

fittyet hányva minden más idegen sorsnak,

s kerüld el kényesen a csörtető népet.

Állj félre közönnyel, fordítsd el az arcod,

és a cifra, pávás öltözetet hagyd ott;

csupán titkok fátyla lengjen körül téged.

1904