Đogatović, Ratko: Végső soron (U krajnjem in Hungarian)

Zato što smo stvorili časovnike,

odredili datume, rokove, termine i mjere,

ograničili smo svoje vrijeme,

sveli se na prolaznost.

I sada se, u strahu, pokoravamo:

priznajemo svoju smrt.

Umjesto da smo hrabro živjeli prema snu,

prema vječnosti koju je trebalo zaslužiti,

na putu koji je trebao biti beskrajan u vremenu,

Uzalud.

Mert órákat teremtettünk,

dátumokat, határidőket, időpontokat, egységeket,

időnket korlátoztuk,

múlandóvá váltunk.

És félelmünkben behódoltunk:

elismertük végzetünket.

Ahelyett, hogy a végeláthatatlan úton,

bátran álmaink szerint éltünk volna,

elérve a megérdemelt örökkévalóságot,

Mindhiába.