Vujković, Sreten: Mese a megmaradásról (Priča o trajanju in Hungarian)

Otići će oni koji će otići,

ponijeti svoje slovo sa sobom,

ostaće oni koji će ostati,

čuvati tačku sa Upitnikom.

Oni su stvorili svoje slovo,

iz kog je nama ostala tačka,

i mi ćemo stajati kod nje,

gledajući kako vrijeme teče.

Nikud neće otići naša voda,

ni prah zemni neće otići,

ni vazduh nikud otići neće

iz našeg velikog Upitnika.

Da nije naše vode, kako bismo

pričali našu priču o potopu,

da nije zemlje, kako bismo

pričali pričali o postojanju,

da nije vazduha, kako bismo

pričali svoju priču o letenju,

da nije Upitnika, kako bismo

pričali svoju priču o tački.

Zabodemo Šestar u svoju tačku,

i lagano šestarimo kružnicu,

pod rebrima bode nas šiljak,

vezani za Jarbol slušamo muziku.

Magukkal viszik saját betűjüket

elmennek a halandók,

kérdőjellel őrizve a pontot

maradnak a megmaradók.

Megalkotott saját betűjükből

egy pont maradt ránk,

és mi nézve hogyan halad az idő

mellette maradunk.

Hatalmas Kérdőjelünkből

vizünk nem tűnik el,

a por sem tűnik el,

a levegő sem tűnik el.

Ha nem lenne vizünk, hogyan

mesélhetnénk vízözönről,

ha nem lenne föld, hogyan

mesélhetnénk létezésről,

ha nem lenne levegő, hogyan

mesélhetnénk szárnyalásról,

ha nem lenne Kérdőjel, hogyan

mesélhetnénk a pontról.

Pontunkba szúrjuk az Iránytűt

és könnyedén kört rajzolunk,

hegyét bordáink között érezzük,

zenét Árbochoz kötözve hallgatunk.