Kinnell, Galway: A holtak feltámadnak majd romlatlanul (The dead shall be raised incorruptible Magyar nyelven)
The dead shall be raised incorruptible (Angol)1 A piece of flesh gives off smoke in the field-
carrion, caput mortuum, orts, pelf, fenks, sordes, gurry dumped from hospital trashcans.
Lieutenant! This corpse will not stop burning!
2 That you Captain? Sure, sure I remember-I still hear you lecturing at me on the intercom, Keep your guns up, Burnsie! and then screaming, Stop shooting, for crissake, Burnsie, those are friendliest But crissake, Captain, I'd already started, burst after burst, little black pajamas jumping and falling... and remember that pilot who'd bailed out over the North, how I shredded him down to catgut on his strings? one of his slant eyes, a piece of his smile, sail past me every night right after the sleeping pill...
"It was only that I loved the sound of them, I guess I just loved the feel of them sparkin' off my hands..."
3 On the television screen:
Do you have a body that sweats? Sweat that has odor? False teeth clanging into your breakfast? Case of the dread? Headache so perpetual it may outlive you? Armpits sprouting hair? Piles so huge you don't need a chair to sit at a table?
We shall not all sleep, but we shall be changed...
4 In the Twentieth Century of my trespass on earth, having exterminated one billion heathens, heretics, Jews, Moslems, witches, mystical seekers, black men, Asians, and Christian brothers, every one of them for his own good,
a whole continent of red men for living in unnatural community and at the same time having relations with the land, one billion species of animals for being sub-human, and ready to take on the bloodthirsty creatures from the other planets, I, Christian man, groan out this testament of my last will.
I give my blood fifty parts polystyrene, twenty-five parts benzene, twenty-five parts good old gasoline, to the last bomber pilot aloft, that there shall be one acre in the dull world where the kissing flower may bloom, which kisses you so long your bones explode under its lips.
My tongue goes to the Secretary of the Dead to tell the corpses, "I'm sorry, fellows, the killing was just one of those things difficult to pre-visualize-like a cow, say, getting hit by lightning."
My stomach, which has digested four hundred treaties giving the Indians eternal right to their land, I give to the Indians, I throw in my lungs which have spent four hundred years sucking in good faith on peace pipes.
My soul I leave to the bee that he may sting it and die, my brain to the fly, his back the hysterical green color of slime, that he may suck on it and die, my flesh to the advertising man, the anti-prostitute, who loathes human flesh for money.
I assign my crooked backbone to the dice maker, to chop up into dice, for casting lots as to who shall see his own blood on his shirt front and who his brother's, for the race isn't to the swift but to the crooked.
To the last man surviving on earth I give my eyelids worn out by fear, to wear in his long nights of radiation and silence, so that his eyes can't close, for regret is like tears seeping through closed eyelids.
I give the emptiness my hand: the pinkie picks no more noses, slag clings to the black stick of the ring finger, a bit of flame jets from the tip of the fuck-you finger, the first finger accuses the heart, which has vanished, on the thumb stump wisps of smoke ask a ride into the emptiness.
In the Twentieth Century of my nightmare on earth, I swear on my chromium testicles to this testament and last will of my iron will, my fear of love, my itch for money, and my madness.
5 In the ditch snakes crawl cool paths over the rotted thigh, the toe bones twitch in the smell of burnt rubber, the belly opens like a poison nightflower, the tongue has evaporated, the nostril hairs sprinkle themselves with yellowish- white dust, the five flames at the end of each hand have gone out, a mosquito sips a last meal from this plate of serenity.
And the fly, the last nightmare, hatches himself.
6 I ran my neck broken I ran holding my head up with both hands I ran thinking the fumes the flames may burn the oboe but listen buddy boy they can't touch the notes!
7 A few bones lie about in the smoke of bones.
Membranes, effigies pressed into grass, mummy windings, desquamations, sags incinerated mattresses gave back to the world, memories left in mirrors on whorehouse ceilings, angel's wings flagged down into the snows of yesteryear,
kneel on the scorched earth in the shapes of men and animals:
do not let this last hour pass, do not remove this last, poison cup from our lips.
And a wind holding the cries of love-making from all our nights and days moves among the stones, hunting for two twined skeletons to blow its last cry across.
Lieutenant! This corpse will not stop burning!
|
A holtak feltámadnak majd romlatlanul (Magyar)1 Egy darab hús füstölög a mezőn --
hulla, caput mortuum, ételmaradék, bőrdarabka, zsír, lepedék, hasmenés a kórházi szemétvödörből szerteszórva.
Hadnagy úr! Ez a hulla nem akar elégni!
2 Maga az, kapitány? Hát persze, persze hogy emlékszem -- még most is hallom, ahogy előad a távbeszélő rendszerről. Elő a puskával, Burnsie, aztán azt ordította, Ne lőj, az istenit, Burnsie, ezek a mieink! De az istenit, kapitány, akkor már elkezdtem, durranás durranás után, kis fekete lövedékek pattogtak és hullottak... és emlékszik arra a pilótára, aki ejtőernyővel kiugrott északon, hogy szabdaltam a húsát az érlekötő alatt, egyik ferde szeme, mosolyának egy darabja elúszik előttem minden éjszaka, miután az altatót bevettem...
,,Egyszerűen csak szerettem a hangjukat: Azt hiszem, csak szerettem érezni, ahogy elsülnek a kezemben...''
3 A tévé képernyőjén:
Van magának teste, ami izzad? Bűzlő izzadtsága? Műfoga, ami beleragad a reggelijébe? Félelmei? Állandó fejfájása, ami talán túl is éli majd? Szőrös hónalja? Akkora aranyere, hogy szék sem kell, ha asztalhoz ül?
Nem fogunk mind szunnyadni, de átváltozunk...
4 Huszadik évszázadában földi vétkeimnek, miután kiirtottam egymilliárd pogányt, eretneket, zsidót, muzulmánt, boszorkányt, misztikust, négert, ázsiait és keresztény testvért, a saját üdve érdekében mind,
a rézbőrűek egész kontinensét, akik természetellenes közösségben és a földdel bűnös viszonyban éltek, egymilliárd állatfajt, mert alacsonyabbrendűek, mint az ember, és készek elfogadni más bolygóbeli lények vérszomjas kihívását, én, a keresztény ember végrendeletül elhörgöm most utolsó akaratomat.
Véremet, mely ötven rész poliszterén, huszonöt rész benzol, huszonöt rész jó öreg gazolin az utolsó felszálló bombázó pilótájára hagyom, hogy legyen egy talpalatnyi hely ezen a gyászos földön, ahol kivirágozhat a csók-virág, mely addig csókol, míg csontjaid szét nem robbannak az ajkai alatt.
Nyelvem a Halottak Miniszteréé legyen, hogy elmondhassa a holtaknak: ,,Sajnálom, fiúk, a gyilkolás is egyike azoknak a dolgoknak, amiket nehéz lett volna előre látni -- olyan ez, mint mikor mondjuk egy tehenet agyoncsap a villám.''
Gyomromat, mely megemésztett már négyszáz, az indiánoknak földjükhöz örökös jogot biztosító szerződést, az indiánokra hagyom, odadobom tüdőmet, amely négyszáz éven át jóhiszeműen szívta a békepipát.
Lelkemet a méhre hagyom, hogy csípje meg, és dögöljön bele, agyamat a hiszterikus nyálkás-zöld hátú légyre, hogy szívja ki és dögöljön bele, húsomat a reklámügynöknek, a prostitúciót ellenzőnek, aki undorodik a pénzért kimért emberi hústól.
Görbe gerincemet a kocka-készítőre testálom, véssen kockát belőle, hogy legyen mivel sorsot vetni: ki fogja saját vérét látni az inge elején, s ki fivéréét, mert ezt a versenyt nem a gyorsak, hanem a görbe gerincűek nyerik.
Az utolsó túlélő földi emberé legyenek rettegésbe-fáradt szemhéjaim, viselje őket hosszú, néma, sugárfertőzött éjszakáin át, hogy ne tudja lehúnyni szemét, mert az a fájdalom, mikor a lehúnyt szemhéj alól is szivárog a könny.
Hátrahagyom üres kezemet: a kisujj nem piszkál többé orrot, a retkes gyűrűsujjhoz mocsok tapad, kis láng csap ki a középső ujj begyéből, a mutatóujj vádlón az elhamvadt szívre mutat, a hüvelykujj csonkjáról füst-foszlányok kívánkoznak a semmibe.
Huszadik évszázadában e földi lidércnyomásnak króm-heréimre esküszöm, hogy ez vasakaratom, szeretet-irtózatom, pénz-éhségem és őrültségem végakarata és testamentuma.
Az árokban a kígyók hideg ösvényeket másznak a rothadó combra, a lábujjak csontjai meg-megrándulnak az égett gumiszagban, a has kinyílik, mint egy mérgező éjjeli virág, a nyelv semmivé vált, az orr szőrszálaira sárgásfehér por száll, az öt-öt, lángnyelv az ujjak végén kialudt, egy moszkitó utolsót szív a méltóság asztalán terített lakomából.
És a légy, mint végső lidércnyomás, kikelti a hullából önmagát.
6 Futok törött nyakkal futok fejemet két kézzel magasba tartva futok és arra gondolok, hogy a lángok a lángok elemészthetik az oboát de idehullgass, pajtás, a hangoknak nem árthatnak!
7 Pár csont hever a csontok füstjében.
Hártyák, fűbe préselt képmások, múmia-pólyák, hámló bőr, süppedések, elhamvadt matracok visszatükrözik a világnak a bordélyház mennyezeti tükrének emlékképeit az angyalok szárnyai lehanyatlottak a tavalyi hóba
letérdepelnek a megperzselt földre emberi és állat-alakban:
ne engedd, hogy véget érjen ez az utolsó óra ne távoztasd el ajkunktól e végső méregpoharat
És a szél, mely őrzi éji és nappali szeretkezéseink sikolyát, végigsöpör a kövek között, két összefonódó csontvázat keres, hogy elsüvöltse felettük az utolsó sikolyt.
Hadnagy úr! Ez a hulla nem akar elégni!
|