Sipos Tamás: Last chance to evacuate planet Earth (before it is recycled)

Először a parkok lázadtak fel. Mintha csak
tengermelléki blues-rockra táncolnának,
úgy törtek ki a föld alól a betonfogságban
nevelkedett platánok és gyertyánok gyökerei.
Éppen a panelek közötti zöldellő zugot néztük,
ahol az öregek rönkökön és a lomtalanításból
megmaradt, görgős székeken ücsörögtek
egész nap a tábortüzeikre ügyelve.

Mire észbe kaptunk, már az összes környező
épületet borostyán borította. A manzárdokból
és romházakból porlepte denevérrajok
röppentek elő. A pókok néhol egybefüggő
hálót alkotva kezdték el beszőni az eget.
A hajléktalanok rókákkal osztoztak a kukák
felett, a drónok élőképe pedig az autópályákon
csörtető szarvascsordákat mutatta testközelből.

Éppen egy hét telt el azóta, hogy végső kísérletként
pacemakert ültettek a bolygó szívcsakrájába. A Föld
lakosságának egyharmada kilőtte magát a környező
naprendszerek valamelyikébe. Mások fákba ültették
a tudatukat, és egész kerületnyi erdőt alkottak a városokban.
De akadtak olyanok is, akiknek tetszett ez az új és
kiszámíthatatlan világ, és puszta kíváncsiságból maradtak.