A jó öreg kocsmáros (Magyar)
Itt, ahonnan messze kell utazni, míg az Ember hegyet láthat, itt a szép alföldön, Itten élek én most megelégedéssel, Mert időm vidáman, boldogságban töltöm. Falu kocsmájában van az én lakásom; Csendes kocsma ez, csak néha zajlik éjjel. Egy jó öregember benne a kocsmáros... Áldja meg az isten mind a két kezével!
Van szállásom itten s ennem-innom ingyen, Sohasem volt ennél jobb gondviselésem. Az ebédre nem kell senkit is megvárnom, És mindnyájan várnak énrám, hogyha késem. Csak egyet sajnálok: az öreg kocsmáros Összekoccan néha jó feleségével; No de amint összekoccan, meg is békül... Áldja meg az isten mind a két kezével!
Elbeszélünk néha a letűnt időkről. Hej, régibb idői boldogak valának! Háza, kertje, földje, pénze, mindene volt, Alig tudta számát ökrének, lovának. Pénzét a hitetlen emberek csalása, Házát a Dunának habjai vitték el; Igy szegényült el a jó öreg kocsmáros... Áldja meg az isten mind a két kezével!
Alkonyúló félben van már élte napja, S ilyenkor az ember nyúgodalmat óhajt, S őreá, szegényre, a szerencsétlenség, Őreá mostan mért legtöbb gondot és bajt. Fáradoz napestig, vasárnapja sincsen, Mindig későn fekszik, mindig idején kel; Mint sajnálom én e jó öreg kocsmárost... Áldja meg az isten mind a két kezével!
Biztatom, hogy majd még jóra fordul sorsa; Ő fejét csóválja, nem hisz a szavamnak. "Úgy van, úgy" szól később, "jóra fordul sorsom, Mert hisz lábaim már a sír szélén vannak." Én elszomorodva borulok nyakába, S megfürösztöm arcát szemeim könnyével, Mert az én atyám e jó öreg kocsmáros... Áldja meg az isten mind a két kezével!
|
|