Korać, L. Mišo: Aneász* kényszerzubbonyban (Anijas u ludačkoj košulji Magyar nyelven)
Anijas u ludačkoj košulji (Szerb) Svjetlost je u njenom oku jutros poharala boje
|
Aneász* kényszerzubbonyban (Magyar) Önmagam, az elveszített utak és óvodák között
Reggel a fény elrabolta szeméből a színeket egy pólyába takart asszonyt szerettem meg
vér nélkül sebesülten zavarta meg a lépcsőház nyugalmát...
Gyűlölet nélkül üzentem neki hadat
és az a kislály
könnyezve az ígért szabadsággal vígasztalta magát
ígértem neki ezer csokoládét,
millió ibolyát,
a legfényesebb könnycseppben Milovánnak rajzolt...
Meséltem neki arról, hogy egykor korlátokat döntöttek,
szavaltak, a szerelem nevében öngyilkoságokat követtel el
lázálmában Korāćokról** beszélt,
konvojokat emlegetett,
fagyott vrebeket költöztetett, átkozta a gyilkosságokat...
És míg fájdalmaimat feledtem, marokszámra hánytam
az orvosságokat és a teát
a rácsok között az ikonoknak könyörögtem istent szólítottam
ő bolondházakat, krematóriumokat gyújtogatott
kórházakat látogatott,
szavát a legvagányabb dalok
ellen emelte
hangokat torzított...
Míg én révülten öleltem és harapdáltam
ő emlőiből próbált szoptatni
lábamról levenni...
Mikor nagyon beteg voltam és a halál elől menekültem
megtalált a csikkek között, az asztalok között,
a pálinkapatakok között...
Tudta a fák korai halálomat készítik.
Említette nekem a kovácsok aranyból kovácsolnak koporsót
halálom után is csillogót
hosszú ruhába öltöztetnek
beszédedből hagyd ki
hogy az űrbe küldjenek vissza...
Ő...Ő nem tudta, hogy nem az arany, a koporsó,
az emlékmű miatt szerettem...
Szerettem mert rendelkezett
a sár szépségével,
az éhes farkas hangjával,
a fuldokló szívével ...
Mert teljesen elázottan is képes volt
a nyakamba akaszkodni...
Csókoltam...Kormos volt és magán kívül...
Mondogatták bolond vagyok
ő meg bolond...
Ő nem tudta hogy nem az arany, a koporsó,
az emlékmű miatt szerettem...
Zokogott mikor Petrovićékat, Montenegrót
említettem, csókolta Nyegos képét, Lovćent***, sírboltokat,
utálta a talpnyalókat, tolvajokat, betörőket, szarháziakat,
lovćeni dühében elítélte a hitszegőket...
Daloltam hogy megnyugtassam
pálinkával gyógyítottam
próbáltam rászedni hordónyit öntsön magába, az ízt jegyezze meg
Az adósságokat feledje...
A kézenfekvő dalban tivornyára esküdtünk
a széttört flaskókból,
dugókból,
poharakból...
adósságok születtek...
Ő... Hát ő bolond...szeleburdi...
elmémben a szerelem virága...
Ő... hát ő akinek szeme
mint az üveg mint
a celofán átlátszó...
Hát kényszerzubbonyba
testét, testemet ő helyezné..!?
*A szerző által kitalált név
**ć = ty
***Lovćen(Lovtyen) – Montenegró legmagasabb csúcsa
|