Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Březina, Otokar: A legmagasztosabb Név dicsőségére zsoltár (Žalm ke cti nejvyššího Jména Magyar nyelven)

Březina, Otokar portréja
Israel Efraim portréja

Vissza a fordító lapjára

Žalm ke cti nejvyššího Jména (Cseh)

      

Tvé jméno jsem vzkřikl, když sen obrazy těžkými v duši                                                                 mi leh’,
jak teskná legenda chrámových oken v uhaslých modliteb                                                         dýmy.
Výkřik můj zachvěl se z podsvětí duše, kde otců mých vlní                                                             se dech,
a světla tisíce neznámých oltářů proletla soumraky mými.

   

    
Zpívám: O Bezejmenný všech mrtvých i budoucích jmen,

jenž carstvími duší staletí šel jsi, zamyšlený a němý,

vzpřímen na hladinách moří, ve zracích nerozsvícený den,

a v pohybu ruky určení uzrávajících sluncí a zemí! 

    

  
Z království smrti, jimiž jsi prošel, tvůj obraz kráčí mi blíž,

tmou zavřených očí mi svítí, svou nocí v duši mne pálí,

mé mrazení slávou ti hoří. V snění mé naděje sníš

a v srdci mém nesčíslnými echy tvé kroky odráží se z dálí.

    

  
Zřím tě, jak s úsměvem, jenž v zástupech bytostí                                                              omdlením slasti se chví,
svou pochodeň zdviháš, z níž kape bolest v krůpějích                                                                hořící smůly
do křečí tuhnoucích těl! Ty, jehož stínem je tajemství

a jehož síla má jedinou bázeň: svou vlastní mystickou vůli!


  

Prameny zpívajících hlubin se prýští pod tíží tvých stop

a jako studnice nafty se nítí šlehnutím pohledu tvého!

Žíravá myšlénka tvá rozpouští světy! Jak vápenný hrob

ztravuje mrtvé všech bojišť. V ní dříme nádhera                                                             nepoznaného.
    

Tvé jméno je probuzením všech hudeb, všech větrů, moří                                                                a tich,
všech písní, hlasů a smíchů, umdlení, bouří a štkání,

všech narození jediný výkřik, všech agonií jediný vzdych,

vířivé hučení míz, přelití rozkoše v nervech a vzplání, 

    

       
šum všech polibků, náraz všech krví do tisíců žil,

třesení všech hrůz a napjatých křídel všech smějící se                                                               tepot,
pochody davů, orchestr času s tóny zpívajících chvil

a jeho odraz, jenž od hranic světů se vrací, jak ztlumený                                                           šepot,
   

    

jímž mrtvé hovoří po staletích! Heslo mystických vět,

jež uspává duše v jediný sen a vzbouzí do nesčetných jiter,

z nocí, světel, vůní a jedů v nich křísí zázračný květ,

jenž dýchá vlněním slov a uvadá setměním niter!

   

  

Má duše se třese v páře tvého dechu, můj hlas

je přehlušen tvým mlčením, můj úsměv je zrakem tvým                                                         spálen,
a na cestách smrti kráčím ti vstříc, kde zářící jas,

jenž prýští z tvých kroků, nocí mou svítí, teskliv a vzdálen.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttps://cs.wikisource.org /wiki/Sv%C3%ADt%C3% A1n%C3%AD_na_z %C3%A1pad%C4%9 B/%C5%BDalm_ ke_cti_nejvy%C5 %A1%C5%A1%C3%A Dho_Jm%C3%A9na

A legmagasztosabb Név dicsőségére zsoltár (Magyar)

Neved sikoltottam, mikor lelkem az álom súlyos képekkel                                                           rakta tele
Mint komor legendák ellobbant imák füstjeit ikonjaikon.

A lélek alvilágából tört föl, hol lüktet atyáim lehelete,

és ismeretlen oltárok fényei röppentek végig az                                                                 alkonyaimon.
    

    
Zengem: Ó, minden halott és jövő név Névtelene,

Ki korokig jártad a lelkek cárságait, tűnődve, szótlan,

Tengerek tükrén szálegyenesen, szemedben virradatlan                                                               nap fényözöne,
És érő csillagok s földek elrendelése intő mozdulatodban!

    

     
A halálkirályságokból, melyeken átmentél, képed felém                                                             vonul,
Zárt szemek sötétjén világít nekem, lelkemben éjével éget,

Fagyom diccsel ég neked. Reményem álmodásában te                                                           álmodol,
S a messzeségekből szívemben végtelen visszhanggal                                                           verődik vissza a lépted.
     

            
Látom, egy mosollyal, mely mint mámorok ömlik el a                                                     lénytömegen,
emeled fáklyád, melyből a fájdalom csepeg                                                             szurokcseppekben és lángol
merevülő test görcseiben! Te, kinek árnya a rejtelem

s kinek ereje egytől fél csupán: saját misztikus akaratától!

     

    
Lépteid súlyától daloló mélységekből az ég felé forrásvíz                                                             csap
S mint olajkút lobban lángra villanásában a tekintetednek!

Gondolatod világok sava! Minden holtat mint tömegsír kap

Harctéren s mésszel emészt. Benne pompája szunnyad az                                             ismeretlennek.
     

   
Neved mindennek felébredése, mi zene, tengerek robaja,                                                           nesz,
minden hang, csönd, kacaj felriadása, elemek vihara,                                                                 sírás,
minden születés egyetlen sikolya, bele minden vég sóhaja                                                         vesz,
nedvzubogás, idegszálakban kéj átömlése, az izzás,
    
   

      
minden csók zúgása, minden vér csapása erei falaira,

minden iszonyban remegés, szárnyfeszülés, hozzá üteme                                                               ha tapad,
tömegek marsai, percek kórusaivaal az idő zenekara,

s világok határa felől a visszhangjai, mint elfojtott szavak,

     

    
miket holtan suttognak századokig! Misztikus mondat-ige,

mely egyetlen álomba küldi a lelkeket s ébreszti                                                                 számtalan pirkadatokra,
éjekből, fényekből, szagokból, mérgekből tőle szül mindük                                                           ege
varázsvirágot, mi szóhullám-teljes és benső alkonytól                                                             hervad a bokra!
   

    
A lelkem a leheleted párájában reszket, a szóm

túlharsogja hallgatásod, mosolyom szemed a tüzébe                                                                 veszti,
a halál útjain vonulok eléd, hol tündöklő dóm,

mit lépteid nyomán felszökő fény rak, dereng éjembe,                                                       nyomasztó s messzi.



FeltöltőEfraim Israel
KiadóEurópa könyvkiadó
Az idézet forrásaOtokar Březina: Rejtett történelem
Könyvoldal (tól–ig)16-17

minimap