Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Březina, Otokar: Viperafészkek (Doupata hadů Magyar nyelven)

Březina, Otokar portréja
Israel Efraim portréja

Vissza a fordító lapjára

Doupata hadů (Cseh)

Skryté své zahrady viděl jsem v slavnostech července
                                                                         kvést,
v blankytů etherná loubí se slétlo tisíce tajemných ptáků;

na květech zrosených nechaly půlnoci nejsladší úsměvy
                                                                         hvězd,
a jako koberec pro sny, v plamenech záhony máku.




Dalekou cestu jsem konal, neznámý navštívil svět,

nesčetné duše jsem objal, z nesčetných zraků tvá  
                                                               tajemství čet’,
a unaven milostí vrátil se do svých ukrytých sadů:

klenbami hořící síry kouřil se blankyt, žíravě bled,

a všechny mé záhony květů se změnily v doupata hadů.

     

       

       
Před kroky mými se vztýčili, otravné prameny syčící tmou,

na stvolech, zmítaných vichřicí hlubin, nestvůrné hlavy jim
                                                                          kvetly;
v tělo mé vrůstali, vůli mi spoutali hadí svou suggescí zlou,

a v zraky mé z nehybných očí svých stříkali sinými světly.




Tu svaté tvé vzpomínky v duši mi prolétla zvěst,

nádhera moří tvých, tajemství nocí tvých, sláva tvých cest:

blankyt jak brána se otevřel, od jihu letělo tisíce ptáků;

tvé magické jméno jsem vyslovil — a v úsměvu hvězd,

koberec pro sny, přede mnou ležely záhony růží a máku.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttps://cs.wikisource.org/wiki/ Stavitel%C3%A9_chr%C3% A1mu/Doupata_had%C5%AF

Viperafészkek (Magyar)

Elrejtett kertjeim július teljében öltöttek ünnepi mezt,

azúrok árkádja alá titokzat-madarak ezrei szálltak;

szirmoknak csillagok mosolyát adták az éjfelek, éteri
                                                                        neszt,
és, szőnyegnek álmok elébe, lángot a virágágyaknak:
                                                                  a máknak.


   
Távoli utat követtem, senkitől nemismert világba vitt,

számtalan lelket öleltem, olvastam számtalan szemből a te
                                                                       titkaid,
és malasztba-fáradtan visszatértem, hogy kertjeim
                                                          mélyére nézzek:
kénfüstös boltozatokban láng volt az azúr, mit ön-szele
                                                                            szít,
s a neveltem virágok ágyai lettek mind viperafészkek.




Lépteim elébe kiálltak, mérgező szökőkút, sötétet sziszegni
                                                                              jó,
mélységek orkánja cibálta szárakon virágzó szörnyfejü
                                                                       lények;
testembe kúsztanak, gúzsbakötötte az akaratom kusza
                                                                szuggesztió,
és kidülledt szemükből szemembe szökkentek szederjes
                                                                       fények.

     


S most éreztem, szentséges emléked lelkemben suttogni
                                                                           kezd,
hogy szépek a mélyeid, rejtélyek éjeid, útjaid dicsfénye
                                                                           rezg:
azúrod kapuként feltárult, délről a madarak ezrei szálltak;

mágikus nevedet kimondtam – és hallottam éteri neszt,

szőnyegnek álmok elébe, lobogtak előttem sorai rózsáknak
                                                                    s máknak.



FeltöltőEfraim Israel
KiadóEurópa Könyvkiaqdó
Az idézet forrásaOtokar Březina: Rejtett történelem
Könyvoldal (tól–ig)62
Megjelenés ideje

minimap