Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Březina, Otokar: A föld felett nem szűnik rózsák lángolása (Na zemi růže nepřestávají hořet Magyar nyelven)

Březina, Otokar portréja

Na zemi růže nepřestávají hořet (Cseh)

     

Kráčíme, zemdleni jiskřením hvězd, mlčením duchových                                                             měst,
slunce, jak smolnice vystřídávané, hasnou nám uprostřed                                                           cest:
za všemi hroby, světy viditelnými, nocemi, věky, oceány

oblaky blesky jsou obtěžkány, klasy srpnovým žárem                                                           kolébány.

Kam prchnout ze hřmění věčného díla? Zákona tvého jak                                                   zlomiti jho,
mystický šat svůj strhati se sebe v šílenství z úžehu                                                           poledního?
Tisíce smrtí v jediné číši jak prahnoucím vypíti rtem?

Tisíce zraků jak na věky zavřít v jediném pohledu                                                               oslněném?


Vesmíry duchů! Souznění tragických tich a světel! Krajiny                                                   beznadějí,
kde hvězdy se do jezer nezaskvějí a ani jara se neusmějí!

Říše prorockých jiter! Nového času svítání purpurové,

na jehož východ po tisíciletí čekají národové!



Křižovatkou všech světů je zem, vichřice zemí hřmí                                                       nedohlednem,
bolestí duší je domov náš hlubší než kosmos, tisíckrát                                                       vyšší snem.
V řetězy spjati zajatci jdou, nejposlušnější svobodni jsou,

zahrady knížecí vítězům zrají v úpalu lásky,

zemdlení pracují smrtí a bolestí svou.



Na zemi růže nepřestávají hořet, pod zemí prameny hrát,

v milenců srdce ze slunce jiskry se třást, sladké rty dětí se                                                        smát,
a svatí, v závrati úžasu svého, od žití a smrti uzdraveni,

obletují sny svými, jak ranění orlové skalní svá hnízda,

výšiny vůle suverénní.






FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttp://members.chello.sk/miro. mandak/lyrika3.html#A3

A föld felett nem szűnik rózsák lángolása (Magyar)

Vánszorgunk, szemünkbe csillagok szikrája csap,                                    szellemvárosok csendje alatt,
útjaink során mint új meg új fáklyák alszik ki                                                                  ezernyi nap:
túl minden síron, látható világon, éjszakán, koron,                                             óceánon
felhőket villámsúly nyom le nyáron, kalászt lánggal                                            ringatva fon be álom.


Hová fussunk az örök mű mennyrobajától? Törvényed                                       igáját hogy törni szét?
Misztikus ruhánkat őrjöngve hogy szaggassuk le, ha                                         délben a testünkre ég?
Ezernyi halált egyetlen kehelyben hogy hörpintsen ki a                                                    száraz ajak?
Ezernyi szempárt le hogy zárjon egyetlen pillantás, amit                                              a káprázat ad?

Szellemek világűrei! Tragikus csendfényakkordok!                                 Csüggedés-tájak, naptalanok,
hol tavakba csillagfény sose ragyog és soha kikelet                                                     nem mosolyog!
Látnoki pirkadat-ország! Új idő bíborszín reggelei,
melyeknek eljövetére várnak a nemzetek ezredekig!



Minden világ s út keresztezése a föld, a Végeláthatatlant                                 járva földek vihara dörg,
lelkek kínjában otthonunk kozmosznál mélyebb,                           álmunkban ezerszer magasabba tört.
Láncokba fűzve vonulnak számtalanok, a                                       legengedelmesebbek már szabadok,
érnek a győzőknek hercegi kertek a szeretet                                                                lángsugarában,
az ernyedtek halállal, kínokkal végeznek szolgálatot.



A föld felett nem szűnik rózsák lángolása, a föld alatt                                               forráscsörgedezés,
a napból a szeretők szívébe szikraesés, gyermekek ajkán                                            gyöngy nevetés,
s a szentek, a gyógyultak, kiknek már élet és halál mit                                                       sem adhat,
mint sebzett sas fészke körül, álmaikkal keringnek                                           döbbent szédületükben
ormai körül a legfőbb akaratnak.



FeltöltőEfraim Israel
KiadóEurópa Könyvkiadó, Budapest
Az idézet forrásaOtokar Březina: Rejtett történelem
Könyvoldal (tól–ig)125
Megjelenés ideje

minimap