Svítání na západě (Cseh)
Je květen stínů. Polední parna dávno už za sebou máme. Sen opilý krví umdlel a čistšími tony hraje. Hořící trámoví vězení našeho s praskotem ohně se láme, a u cesty nezralé ovoce naše reflexem západu zraje. Nežel, má duše, že dojdem až v noci k tvému rodnému městu a zahrad jeho že neuzříme pak v soumracích, po klekání: naše vlastní uhaslé dni nám paprsky postelou cestu a jásotem po leta vyslaných nadějí budeme uvítáni. Den září zatmívá dálky — noc temnem zapaluje výše. Průlomem zřícených krovů se nad námi otvírá nebe. — A v symfonii bratrských hlasů, jež vonným přívalem dýše od světa k světu, jak písně lodí plujících vedle sebe, v rozkoši puštěného světla, v dotycích neznámých slovu, pod stíny, jež na pozemskou myšlenku vrhl jsi tajemstvími, jak v úzkosti dechnutý signál, rdoušený stěnami kovu, sen zemský k tvé slavnosti se rozleje vlnami jásavými. O Věčný! Ať tušení naše jsou sladká těm, kteří v bolestech tonou. Pějeme hymnu ze slov, jež značí smrt ve všech jazycích země. Neboť nám, kteří věříme, je den tvůj dobou zrání, zahořkle vonnou, praskající v bolestných klasech a večerem chlazenou jemně. |
Nyugati virradás (Magyar)
Árnyak májusa. Elhagytuk régen korát a forró deleknek. Elernyedt a vérittas álom és tisztább hangokat üt meg. Börtönünk lángoló gerendái roppanva-törve recsegnek, és éretlen gyümölcseinken a nyugat érlelő reflexe lüktet. Ne bánjad, lelkem, hogy szülővárosodba csak éjszaka érünk és kertjeit nem látjuk meg az angelus utáni szürkületben; saját kihúnyt napjaink sugara terül az útra elébünk, és fogadnak évekig kiküldött remények üdvével, önfeledten. A nappal fénnyel takarja a távolt – az éjjel sötéttel gyújtja a fentet. Fölöttünk beomló tetőink hasadékán át felnyíló egek. – S testvéri hangok szimfóniájában, mely illatot lenget világok között, mint vonuló hajók közt énekeket, az elszabadult fény gyönyörében, a szónemismerte érintésekben, az árnyak alatt, mit föld-gondolatra vetettél titkaiddal, mint szorongva ellehelt szignált, fémfalak fojtásába temetten, a föld álma ünnepedhez szétömlik ujjongó áradattal. Ó, Örök! Legyenek sejtéseink édesek nekik, kik fájdalmak sodrában rabok. Himnuszunk a föld minden nyelvében halált jelentő szavak. Mert nekünk, kik hiszünk, az érésnek kesernyés illatú évszaka napod, fájdalmas kalászban ropogva izzó, és hűs az alkonyok alatt.
Feltöltő | Efraim Israel |
Kiadó | Európa Könyvkiadó, Budapest |
Az idézet forrása | Otokar Březina: Rejtett történelem |
Könyvoldal (tól–ig) | 21 |
Megjelenés ideje | 1983 |
|