Bezruč, Petr: Ostrava

Sto roků v šachtě žil, mlčel jsem

sto roků kopal jsem uhlí,

za sto let v rameni bezmasém

svaly mi v železo ztuhly.

Uhelný prach sed mi do očí,

rubíny ze rtů mi uhly,

ze vlasů, z vousů a z obočí

visí mi rampouchy uhlí.

Chléb s uhlím beru si do práce,

z roboty jdu na robotu,

při Dunaji strmí paláce,

z krve mé a z mého potu.

Sto roků v kopalně mlčel jsem,

kdo mi těch sto roků vrátí?

Když jsem jim pohrozil kladivem,

kdekdo se začal mi smáti.

Abych měl rozum, šel v kopalnu zas,

pro pány dřel se jak prve -

máchl jsem kladivem - teklo to v ráz

na Polské Ostravě krve!

Všichni vy na Slezské, všichni vy, dím,

nech je vám Petr neb Pavel,

mějž prs kryt krunýřem ocelovým,

tisícům k útoku zavel,

Všichni vy na Slezské, všichni vy, dím,

hlubokých páni vy dolů,

přijde den, z dolů jde plamen a dým,

přijde den, zúčtujem spolu!

Száz éve lenn, a bánya mélyén

szenetek fejtem, dolgozom,

száz esztendő ezer veszélyén

karomban vas lett az izom.

Szememből szénpor könnyeket mos,

ajkamnak fakó szine van,

bajusz, szakáll, szemöldök kormos,

szénportól szennyes a hajam.

Szénporos falatom és ingem,

robotolok korokon át,

és verejtékemből a Ringen

emelnek büszke palotát.

Száz éve némán ások, ások,

száz évemet ki váltja meg ?

Ha harcra tartok kalapácsot,

a fránya jöttment kinevet.

Legyen eszem - kívánják tőlem -,

a robotosnak nincs szava:

egyszer mégis kitört belőlem

a düh s vért látott Ostrava.

Mindenki itt, Sziléziában,

legyen neve Péter vagy Pál,

fegyvert s pajzsot vigyen magával,

ha népünk rohamhoz feláll.

Az urakkal s akiket illet

Sziléziában, tudatom,

hogy égő tárnák lángja mellett

leszámolás jön egy napon.