Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Novák, Jan: Zatím dobrý (detail)

Novák, Jan portréja

Zatím dobrý (detail) (Cseh)

Missing from the original.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaZatim dobry

Eddig megvolnánk (részlet) (Magyar)

1951. szeptember 13.

 

A valóságon alapuló regény a tények spulnijáról tekeredik le, és hát igaz az, hogy Prága-Vysočanyban Radek Mašín és Milan Paumer leintett egy taxit, mindez a hidegháború idején történt, ennek pedig mindennap megvoltak a halottjai, gyilkoltak Koreában és a határvidéken, az StB[1] kihallgató helyiségeiben és az akasztófákon, tény továbbá, hogy a taxi egy zöld Škoda Tudor volt és hogy az ősz hajú Eduard Šulc vezette, és hogy késő este volt és hogy az utcai lámpák világítottak, a benyomások, érzések és gondolatok folyama, amelyben az ember átéli a jelen pillanatot, ezen az apró esemény kapcsán már elillant, így hát a regénynek újból hozzá kell adnia, bele kell, hogy érezze magát a puszta tényekbe, és ki kell színeznie azokat részletekkel, így talán a történetet megint úgy lehet érzékelni, mint az életet, még ha furcsán és közvetetten is, mondjuk hát, hogy hideg és nedves az idő, és hogy az utcai lámpák fényét sárgás pára tompítja, a zöld Škoda megáll a járdánál, Radek és Paumer nem kapkodják el a beszállást, csak kinyitják az autót, és az anyósülés fölött megkérdezik a sofőrt, elvinné-e őket Hradec Královéba. Nagyjából száz kilométer, és ilyen távolságra taxiba ülni meglehetősen szokatlan, ezért Eduard Šulc alaposan végigméri a fiatalembereket, Radek nyugodtan állja a sofőr tekintetét, magas, kék szemű, szőkés haja van és kisportolt testalkata, gyerekjáték számára jó benyomást kelteni, de még csupán huszonegy éves, így hát valamilyen magyarázattal mégiscsak szolgálnia kell, csakhogy minél kevesebbet mond, annál jobb, ezért hát inkább bizonytalanul így szól: – Nincs más választásunk. Ha három órán belül nem vagyunk Hradecben, akkor nagy galibába kerülünk.

            A taxisofőr felméri még Paumert is, jó üzletnek tűnik, ezek a srácok nem holmi jampecek, vasalt inget és nyakkendőt viselnek, de hát honnan lehet ennyi pénzük? És vajon tényleg van-e ennyijük? Lehet nekik hinni?

            Nem nehéz kitalálni, mi játszódhat le a taxisofőr fejében, Radek előveszi a pénztárcáját, és az ujját végighúzza egy kötegnyi papírpénzen. Eduard Šulc megvonja a vállát. – Jó van, fiúk, ha annyira égeti a pénz a zsebeteket, akkor szálljatok be.

            A taxi Prága elővárosainak sötét gyárai közt kanyarog, maga mögött hagyja az utolsó fényeket, a fiúk némán ülnek a hátsó ülésen, még egymással sem beszélnek, Šulcnak az jár a fejében, hogy az ő helyükben neki sem lenne sok kedve beszélgetni, ezek a fiúk egy köteg pénzt dobnak ki az ablakon, biztos, hogy rettentő szorult helyzetben lehetnek, de hát ez már nem Šulc gondja, így hát kényelmesen elhelyezkedik, és csakis a vezetésre koncentrál.

            Amikor egy óra múlva Radek megkéri, hogy álljon meg egy pillanatra, mert ki kell szállnia vizelni, Šulc készségesen a fékre lép. Éppen beértek a Kersko melletti erdőbe, és elhagyták azt a helyet, ahol a fák között Radek öccse vár rájuk, Pepa Mašín tizenkilenc éves, a hóna alatt tömött táskát szorít, gondosan végiggondolta, mit tegyen bele, a mai akcióhoz szükséges felszerelést, amely egy régi, 9 mm-es P-38-as német pisztolyból, egy nehéz vasrúdból, selyem ejtőernyős zsinórból és egy kis üveg kloroformból áll.

            Radeknél szintén van pisztoly, a taxi megállt, még egy kissé inog, Radek Šulc tarkójához nyomja a hideg pisztolycsövet. – Szálljon ki, főnök! Ha azt teszi, amit mondok, nem lesz semmi baja.

            A Mašín testvérek úgy tervezték, hogy a sofőrt kloroformmal elaltatják, aztán megkötözik az ejtőernyős zsinórral, a kloroform csudajó dolog, a fiúk előzetesen ki is próbálták magukon, egy erősebb slukk, és az ember már a földön is hever, mint akit fejbe vágtak. A tervük azonban mindjárt kudarcba is fullad, mert mihelyst Šulc észreveszi a gyógyszeres üveget, kérlelni kezdi a Mašín fiúkat, hogy ne adjanak be neki semmit, retteg mindenféle drogtól, gyenge ugyanis a szíve, és bármiféle kábítás egész bizonyosan a halálát okozná, akkor már inkább lőjék azonnal agyon.

            A Mašín fiúk még nem elég tapasztaltak, megsajnálják a taxisofőrt. – De főnök – igyekszik Radek megnyugtatni Šulcot –, magának is jobb lesz, ha megkötözve találják itt meg. Máskülönben még azt gondolják, hogy velünk dolgozik.

            – Hogyhogy jobb lesz? Hogyan lehetne nekem jobb, ha egyszer megöl? – könyörög a taxisofőr. – Csináljanak velem, amit csak akarnak, csak ne kelljen semmibe beleszagolnom! – Šulcnak egyszerre fájni kezd a mellkasa, nehezen veszi a levegőt, aztán a bal keze még érzéketlenné is válik, és különben is felesleges az egész, miért ne ülhetne itt egész reggelig? Nem történik semmi, itt marad a bokorban egészen reggelig. – A gyerekeim életére esküszöm, hogy senkinek sem szólok egy szót sem. Tényleg, nem beszélek! – Miért is kellene köpnie, élete végéig hálás lesz nekik.

            Šulc nem tehet semmiről, csak belekerült az akciójukba, egy hajóban evez a Mašín fiúkkal, ő maga az osztályharcban csak egy burzsoá nímand, őt bizonyosan nem akarják bántani, a testvérek zsebre vágják a kloroformos üveget, és Šulcot csak odakötözik egy fához. Eközben vigyáznak, nehogy szorítsák el az ereit,és még mielőtt visszafutnának a taxihoz, motyogva még el is búcsúznak.

            Paumer már beült a volán mögé, ma este ő vezet, egyedül neki van közülük jogosítványa, azonnal magabiztosan egyesbe teszi a váltót, és teli gázzal nekiindul a közeli kisváros felé, a mai akció célja, hogy ott komolyabb fegyvereket szerezzenek.

            Chlumec nad Cidlinou egyemeletes házakkal teli város, és mintha csak egy efféle akcióra hozták volna létre, az Nemzetbiztonsági Testület, az SNB[2] állomáshelye egy mellékutcában áll egy nagy villában, amelyet hivalkodó kerítés és kert vesz körül, Radek már gondosan felderítette a helyet, az utca csöndes és sötét, az állomáson éjjel csak egyetlen őr teljesít szolgálatot. A feladat: bejutni valamilyen ürüggyel a villába, ártalmatlanná tenni a rendőrt a vasbottal, amit Radek készített egy szovjet T-34-es tank páncéllemezéből, el tudja rejteni a ruhaujjában, onnan becsúsztatni a tenyerébe, talán százszor is gyakorolta, egy pillanat alatt fejbe vágja vele az őrt, aki öntudatlanul összeesik, aztán már csak annyi a feladat, hogy megtalálják azt a hat vadonatúj géppuskát, amelyeket nemrég kapott a helyi rendőrség.

            Pepa feladata, hogy Radek háta mögül fedezzen, tulajdonképpen biztosítékként van jelen, markában szorítja a német pisztolyt, amelyet a fiúk még a háborúban zsákmányoltak a Wehrmacht egyik utánpótlást szállító szerelvényéből, régen volt már, mégy gyerekek voltak, de azóta őrizgetik és most végre hasznát vehetik.

            A rosszul megvilágított chlumeci utcán Radek egy diófa terebélyes koronájára mutat, az alá parkol Paumer, amikor lekapcsolja a fényszórókat, olyan, mintha hirtelen egy alagútban találták volna magukat. Radek és Pepa óvatosan becsukja az ajtót, és körülnéz. Chlumec már régen álomba merült, a kutyák sem ugatnak, így is kell lennie, az SNB állomása csak egy pár lépésre van, a kovácsolt tüskékkel díszített kertkapu megcsikordul, a bejárathoz néhány betonlépcső vezet, gyorsan fölszaladnak rajta, az ajtó előtt az árnyékban még megállnak, de csak egy pillanatra, csak hogy kifújják magukat, a csöngő bakelitgombja kerek, még mindig van idő mindent leállítani, de ha már egyszer megnyomták a műanyaggombot, akkor már nem lesz visszatérés. A Mašín fivérek éppen hadat üzennek a kommunizmusnak, úgy, ahogyan egész bizonyosan apjuk is tenné, idősebb Josef Mašín a második világháború alatti cseh ellenállás legnagyobb hőse volt, szabotázsokat és merényleteket irányított, a fiai pedig úgy döntöttek, hogy ugyanolyan módon szállnak szembe a kommunistákkal, ahogyan ő harcolt  a nácikkal, most még egy utolsó ellenőrző pillantás, akkor belevágunk, bátyus? Még mindent le lehet fújni, Csehszlovákia a birka jegyében van, a Mašínok tényleg mások, mint a többiek? Az elkövetkező néhány pillanat végérvényesen megváltoztatja az életüket, akkor hát, belevágunk vagy nem?

            Hát akkor, gyerünk.

            Vágjunk bele.

            Az ajtó mögötti férfi csendőregyenruhát visel, középkorú, Oldřich Kašíknak hívják, kárpitos végzettséget szerzett, nem régóta van a szervnél, ma otthon kellene lennie és a saját ágyában aludnia, de a kollégája megbetegedett, így hát megcserélték a szolgálatot. Kašík csak keskeny résre nyitja az ajtót, és hunyorogva nézi a fiatalembereket, nem áll szándékában kiakasztani a biztonsági láncot, erre minden bizonnyal előírás van, amelyet az éjjel szolgálatban levőknek be kell tartaniuk. Radek belefog a történetbe, amelyet kiterveltek, szemlátomást kihozta a sodrából, hogy a motorjukat, amelyet az állomásnál a tárolóhoz láncoltak, valaki elkötötte, még a láncot sem hagyták ott, Radek jól játszik, valóban dühösnek tűnik, Pepa is csatlakozik. – Rohadék tolvajok!

            – Hát, jöjjenek be – Kašík végre kiakasztja a láncot.

            Az előtérben három zárt ajtó van, és az  emeletre vezető lépcső.

            – Várjanak itt, elugrom még valamiért – mondja Kašík, és a lépcső felé fordul, most! Radek leereszti a vasrudat, az lecsúszik a tenyerébe, komolyabb lendítésre itt nincsen hely, de neki nincs is szüksége kinyújtózkodni, elegendő, ha a csapásba minden erejét beleadja, hatalmas ütés, de a francba, mi ez?! A férfi megfordul, ahelyett, hogy összerogyna, mint egy rossz álom, ez a fickó éppen egy hatalmas maflást gyűjtött be, de meg sem ingott tőle, hogy lehet ez, most még a pisztolyát is megpróbálja előrántani. –Vigyázz! – Pepa előrántja a zsebéből a pisztolyt, Kašík még a csípőjénél vacakol a tokkal, most mi legyen, most már semmi, már nincs más lehetőség, Pepa meghúzza a ravaszt, BAAAMM, és még egyszer, BAAAAAMMM!, a kis előtérben mennydörgésként visszhangzanak a lövések, ezt lármát egész biztosan egész Chlumec hallotta, ez egyszer biztos, de még ha csak ennyi lenne, fény! A rohadt életbe, fény! Fönt az irodában! – Valaki van ott! Valami susogott, valami tompa hang, valami mozgás. – A kurva életbe, mi volt az? – Ott fönt több csendőr lehet, mi más lenne. – Hallottad? Nem hallottál valamit?

            – Aha, azt hiszem van fönt valaki!

            – És mi legyen a tetves fegyverekkel?

            – Hagyd a franca, le kell lépnünk!

            – Na jó, akkor tűnés!

 



[1] Státní Bezpečnost – (Csehszlovák) Állambiztonság - (a ford.).

[2] SNB: Sbor národního bezpečnosti. A rendőrségnek megfelelő csehszlovák szerv (a ford.). 



FeltöltőP. T.
KiadóKalligram
Az idézet forrásaEddig megvolnánk
Megjelenés ideje

minimap