Orten, Jiří: Fehér tájkép (Bílý obraz Magyar nyelven)

Byl štědrý prosinec. Na zasněžené pláni
s paletou v ruce kdosi stál.
Sněžilo, sněžilo do jeho malování.
On nevěděl, on maloval

tu nahou zimu, její pevné kosti,
údolí klína, hlubší, nežli chtěl,
a výšku ňader v strmé závratnosti.
Sněžilo na model.

Tu havran zakroužil, ach Bože, co ten chce tu
a odkud přilétá?
Byl štědrý prosinec. Sněžilo na paletu
a prázdná byla paleta.

Ta strašná bezmocnost zmocnit se malování,
jež padá na plátna
a je jak bílý sníh, jenž neví, neví ani,
proč padat má!

Ta strašná bezmocnost zastavit prchající!
Zeslábla ruka tvá,
jazyk máš svázaný a nedovede říci
tomu, co roztává:

Ó věčné proměny, taje vše utajené,
ó věčné proměny, až rozplynou se v sníh,
kde bude duše má, kde bude, v které ženě
a v kterých závějích?

Byl štědrý prosinec. Na zasněžené pláni
s paletou v ruce kdosi stál.
Sněžilo, sněžilo do jeho malování.
On nevěděl, on maloval.

December vége volt. A síkon, hol a hó hullt,
palettával valaki állt.
Havazott, havazott, a hó vásznára tódult,
nem látta, festette tovább
 
a meztelen telet, csontjait keretetlen,
az öl völgyét, mélyebbre mint való,
a mell csúcsát meredek szédületben.
A modellra hullott a hó.
 
Egy holló szállt fölé. Ó jaj, mivégre ment át?
S honnan repült ide?
December vége volt. Hó lepte a palettát,
más nem volt rajta semmise.
 
Gyötrő erőtlenség, megragadni a festést!
Azt, amely hull a képre le,
és olyan mint a hó, mert az sem érzi estét,
s nem tudja, mért kell esnie.
 
Gyötrő erőtlenség, megragadni mi elmegy!
Elgyengült a kezed,
Azt, ami olvadó – mert megdermedt a nyelved –,
azt meg sem kérdezed:
 
Örök változások! mit eltitkoltok, olvad,
örök változások! ha hóvá olvadok,
hol lesz a lelkem, ó, hol, milyen nőbe folyhat,
s hol lesznek a hótorlaszok?
 
December vége volt. A síkon, hol a hó hullt,
palettával valaki állt.
Havazott, havazott, a hó vásznára tódult.
Ő nem látta, festett tovább.