Toman, Karel: Sluneční hodiny

Dům v rozvalinách. Po děravých zdech
se rozlez žravý mech
a lišejníků cizopasná cháska.

Na dvoře bují kokotice
a prales kopřiv. Studna otrávená
je napajedlo krys.

A chorá jabloň, bleskem rozražená,
neví, zda kvetla kdys.

V dnech jasných padnou hvízdajíce
stehlíci v rumy. V zářných slunných dnech
ožije oblouk hodin v průčelí,

a po něm rozmarný a veselý
stín času tančí
a recituje vážně nebesům:
Sine sole nihil sum.

Neb vše je maska.

Romba dőlt ház. Falánk moha
kapaszkodik odvas falaira,
s zúzmók élősdi nyája.

Az udvaron aranka nő buján,
s csalánerdő. A patkány mérgezett
kútban lel itatót.

Az almafa, mely villámtól beteg,
feledte, hogy virágot is hozott.

Fénytiszta nappalokon tengelicék raja
nyilall a romok közé. A nap tündöklő sugarára
feléled az óra íve a ház homlokzatán,
felette az idő hóbortos és vidám
árnya lebeg,
s így küld az égre komoly szózatot:
Nap nélkül semmi vagyok.

Mert minden csak álarc.