Zahradníček, Jan: V noci

Zatímco jsem spal,
vlhká červnová noc hleděla oknem dovnitř
v to řečiště tmy, v níž tonulo mé lůžko.
Stůl, židle a skříň navazovaly rozhovor
jedna s druhou,
s věcmi dalekými i blízkými.
 
Stůl, který přešlapoval jak medvěd
se sklenicemi a zbytky večeře na svém hřbetě,
židle s nákladem šatů, jež jsem přehodil přes ni,
tiše sténala pod břemenem starostí přešlých ze mne
do těch starých a dobrých šatů, jež znova nosím.
A skříň s chuchvalcem tmy na své lesknoucí ploše
šeptem vyzrazovala naše nesnáze
hvězdám, jež ryly svým démantem do skla oken,
žluté oběžnici, možná Venuši, možná Marsu,
visící klidně tam vzadu
nad starými lesy, kde ví o nás šelest třeslic
i dračí skřek.
 
Lípy před oknem zašelestily a zas zmlkly,
jako když někdo jde.
Byl to vánek, ten listnatý posel všech stromů, všech lesů
na této straně noci.
 
Tu a tam
třpyt sklenic problesk tmou.
Zapraskalo
v podlaze nebo v nábytku,
jak se dorozumívaly o krocích dávných živých.
 
Nahluchlé zdi, kamení cest i sypkost ornic
spojovaly se nehlučně s jinými podlahami a s jiným nábytkem,
kde spali jiní živí.
Celá země ověšena spícími jak roji včelstev,
kde to hučelo sny mužů a žen a dětí,
a všichni čekali,
až se přežene ta černá vánice tmy.
Všichni čekali na kohouty a skřivany,
až se vlhké a studené kry temnot dají zas v pohyb
a uleví se lístečku, jenž celou noc nesl ledovou kapku rosy,
a uleví se židlím s přehozenými šaty starostí přes jejich opěradla
že jsou doma,
obklopeni teplým šelestem nábytku, zdí a stromů.

Miközben aludtam
párás június-éj nézett az ablakon át
sötétség folyómedrébe melyben sodródott az ágyam.
Asztal szék és szekrény beszélgetni kezdett
egymással és
egyéb tárgyakkal távol és közel.
 
Az asztal imbolygott medveként
hátán poharakkal és az este maradékaival
a szék megterhelve ruhákkal miket a támlájára dobtam
halkan nyögött a gondok súlya alatt melyek átmentek belőlem
e régi és kedves ruhákba miket most hordok ismét.
Es a szekrény csillogó lapjain a homály csomóival borítva
suttogva kibeszélte sok-sok bajunkat
a csillagoknak mik belevéstek gyémántjukkal az ablaküvegbe
egy sárga bolygónak talán a Vénusznak talán a Marsnak
mely nyugodtan függött ott hátul
ősi erdők fölött hol tud rólunk rezgőfűzizegés
és sárkányrikoltás.
 
Hársak susogtak az ablak előtt majd
elcsöndesedtek mint mikor arra megy valaki.
Ő volt a szellő lombos küldötte minden fának
minden erdőnek ezen az oldalon az éjben.
 
Imitt-amott
poharak csillogása tör át a sötéten.
Reccsenés
padlóban bútorokban
mintha visszhangozná régvolt emberek lépteit.
 
Nagyothalló falak utak kövei felszántott földek
nagyon halkan összeolvadtak más padlókkal más bútorokkal
melyek közt más élők aludtak.
A földkerekség alvókkal volt körbeaggatva mint méhrajokkal
zúgtak férfiak és nők és gyermekek álmai
és mindenki várta
hogy átzúduljon a homály fekete förgetege.
Mindenki várta a kakast és a pacsirtát
és hogy a homály nyirkos hideg jégtömbjei zajlani kezdjenek
és megkönnyebbül a levélke mit egész éjjel fagyos harmatcsepp nyomott
és megkönnyebbül a szék a támláján átvetett ruhák gondjaitól
mert itthon van ő is
közrefogva bútorok falak fák meleg zörejétől.