Ditlevsen, Tove: Høst

Så endte den store sommer.
Øde er badestranden.
Dagen og natten går hver for sig,
som kendte de ikke hinanden.
 
Nu stormer det koldt derude.
Stjernernes glans forsvinder.
Havet krummer sin bølgeryg og
ryster sig fri af minder.
 
Mørket har trukket sin kappe
hen under himmel-randen-
og to, der elskede, går hver for sig,
som kendte de ikke hinanden.

Végéhez ért im a nagy nyár.
A part fövenye árva.
A nap s az éj egyedül bolyong,
mint ki egymást sose látta.
 
Odakünn fagyos vihar dúl.
A csillagok kifakultak.
Tarajt görbít a tengerár,
s lerázza magáról a múltat.
 
Süvegét a homály egészen
ráhúzta az éghatárra -
ki párban járt, egyedül bolyong,
mint ki egymást sose látta.