Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Bachmann, Ingeborg: Korai dél (Früher Mittag Magyar nyelven)

Bachmann, Ingeborg portréja

Früher Mittag (Német)

Still grünt die Linde im eröffneten Sommer,

weit aus den Städten gerückt, flirrt

der mattglänzende Tagmond. Schon ist Mittag,

schon regt sich im Brunnen der Strahl,

schon hebt sich unter den Scherben

des Märchenvogels geschundener Flügel,

und die vom Steinwurf entstellte Hand

sinkt uns erwachende Korn.

Wo Deutschlands Himmel die Erde schwärzt,

sucht sein enthaupteter Engel ein Grab für den Haß

und reicht dir die Schüssel des Herzens.

 

Eine Handvoll Schmerz verliert sich über den Hügel.

 

Sieben Jahre später

fällt es dir wieder ein,

am Brunnen vor dem Tore,

blick nicht zu tief hinein,

die Augen gehen dir über.

 

Siben Jahre später,

in einem Totenhaus,

trinken die Henker von gestern

den goldenen Becher aus.

Die Augen täten dir sinken.

 

Schon ist Mittag in der Asche

krümmt sich das Eisen, auf den Dorn

ist die Fahne gehißt, und auf den Felsen

uralten Traums bleibt fortan

der Adler geschmiedet.

 

Nur die Hoffnung kauert erblindet im Licht.

Lös ihr Fessel. führ sie

die Halde herab, leg ihr

die Hand auf das Aug, daß sie

kein Schatten sersengt!

 

Wo Deutschlands Erde den Himmel schwärzt,

sucht die Wolke nach Worten und füllt den Krater mit Schweigen,

eh sie der Sommer im schütteren Regen vernimmt.

 

Das Unsägliche geht, leise gesagt,

übers Land:

schon ist Mittag.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.skrause.org/reading/germanpoems/

Korai dél (Magyar)

Csöndesen zöldell a hárs a kitárult nyárban,

a városokból messze szakadtan, sápad

tompán a nappali hold. Már dél van,

már moccan a kútban a fény,

már lebben a tört cserép közt

a mesemadár kíngyötörte szárnya,

és a kőhajításra torzult kéz

zsendülő vetésbe hanyatlik.

Ahol Németország ege feketíti a földet,

egy lefejezett angyal keres sírt a gyűlöletnek

s a szív tálját nyújtja feléd.

 

Maroknyi fájdalom enyészik el a domb felett.

 

Hét esztendő múltán

eszedbe jut megint,

kapunk előtt a kútnál

túl mélyre ne tekints,

mert könnybe lábad a szemed.

 

Hét esztendő múltán

hullaházban vigalom,

iszik sok tegnapi gyilkos,

cseng az arany billikom.

Bár kiolthatnád a szemed.

 

Már dél van, a hamuban

görbül a vas, a tüskebokron

felvonva a zászló, és az ősi

álom szikláján ott marad

a kovácsolt sasmadár.

 

Csak a reménység gubbaszt vaksin a fényben.

Oldd fel a gúzsból, vezesd

a lankán lefelé, tedd

a szemére kezed, hogy

ne égesse ki árnyék!

 

Ahol Németország földje feketíti az eget,

a felhő szavakat keres és hallgatással tölti a krátert,

míg meg nem hallja a gyér kis esőben a nyár.

 

A kimondhatatlan járja be, halkan kimondva,

az országot:

már dél van.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.c3.hu/scripta/nagyvilag/98/0910/13emmer.htm

minimap