Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Benn, Gottfried: Gewisse Lebensabende

Benn, Gottfried portréja

Gewisse Lebensabende (Német)

I

 

Du brauchst nicht immer die Kacheln zu scheuern, Hendrickje,

mein Auge trinkt sich selbst,

trinkt sich zu Ende –

aber an anderen Getränken mangelt es –

dort die Buddhastatue,

chinesischen Haingott,

gegen eine Kelle Hulstkamp,

bitte!

 

Nie etwas gemalt

in Frostweiß oder Schlittschuhläuferblau

oder dem irischen Grün,

aus dem der Purpur schimmert –

immer nur meine Eintönigkeit,

mein Schattenzwang

nicht angenehm,

diesen Weg so deutlich zu verfolgen.

 

Größe –  wo?

Ich nehme den Griffel

und gewisse Dinge stehn dann da

auf Papier, Leinwand

oder ähnlichem Zunder –

Resultat: Buddhabronze gegen Sprit –

aber Huldigungen unter Blattpflanzen,

Bankett der Pinselgilde –:

was fürs Genre –!

 

... Knarren,

Schäfchen, die quietschen,

Abziehbilder

flämisch, rubenisch

für die Enkelchen –!

(ebensolche Idioten –!)

 

Ah – Hulstkamp –

Wärmezentrum,

Farbenmittelpunkt,

mein Schattenbraun –

Bartstoppelfluidum um Herz und Auge –

 

II

 

Der Kamin raucht

– schneuzt sich der Schwan vom Avon –,

die Stubben sind naß,

klamme Nacht, Leere vermählt mit Zugluft –

Schluß mit den Gestalten,

übervölkert die Erde

reichlicher Pfirsichfall, vier Rosenblüten

pro anno –

ausgestreut,

auf die Bretter geschoben

von dieser Hand,

faltig geworden

und mit erschlafften Adern!

 

Alle die Ophelias, Julias,

bekränzt, silbern, auch mörderisch –

alle die weichen Münder, die Seufzer,

die ich aus ihnen herausmanipulierte –

die ersten Aktriten längst Qualm,

Rost, ausgelaugt, Rattenpudding –

auch Herzens-Ariel bei den Elementen.

 

Die Epoche zieht sich den Bratenrock aus.

Diese Lord- und Lauseschädel,

ihre Gedankengänge,

die ich ins Extrem trieb –

meine Herren Geschichtsproduzenten

alles Kronen- und Zepteranalphabeten,

Großmächte des Weltraums

wie Fledermaus oder Papierdrachen!

 

Sir Goon schrieb neulich an mich:

„der Rest ist Schweigen": –

ich glaube, das ist von mir,

kann nur von mir sein,

Dante tot – eine große Leere

zwischen den Jahrhunderten

bis zu meinen Wortschatzzitaten –

 

aber wenn sie fehlten,

der Plunder nie aufgeschlagen,

die Buden, die Schafotte, die Schellen

nie geklungen hätten –:

Lücken –?? Vielleicht Zahnlücken,

aber das große Affengebiß

mahlte weiter

seine Leere, vermählt mit Zugluft –

die Stubben sind naß

und der Butler schnarcht in Porterträumen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.questia.com/library

Egyes életek alkonya (Magyar)

I

 

Ne sikáld mindig a csempét, Hendrikje.

Önmagát issza a szemem,

issza halálig,

de hiány mutatkozik más italokban.

Ott az a Buddha-szobor,

a kínai berkiisten,

egy jó pint berkenyebor ellenébe,

hoci csak.

 

Sose föstöttem semmit

fagyfehérben, sikonkakékben,

vagy az ír zöldben,

amelyen átdereng a bíbor –

mindig az én egyformaságom,

árnykényszerem –

hát nem valami kellemes

ezt az utat ily pontosan követni.

 

Nagyság – de hol?

Veszem a palavesszőt,

és holmi teremtmények aztán

itt állnak a papíron, a vásznon,

vagy más efféle taplón –

Eredmény: Buddha-bronz szesz ellenében –

de hódolatok lombnövény alatt,

a mázolócéh díszebédje –

a zsánernek is valami!

 

…Kereplők,

vinnyogó barikák,

flamand, rubensi

matricák

az unokáknak –

(éppily idióták –!)

 

Ó, berkenyebor –

hőcentrum,

színközéppont,

árnybarnám –

borostafluidum a szív, a szem körül –

 

II

 

Füstöl a kandalló,

orrát fújja az avoni hattyú –

nyirkosak a farönkök.

Rideg éj, huzattal eljegyzett üresség –

befellegzett a figuráknak,

a föld túlnépesítve,

barackok bő hullása, négy szép rózsaszál

pro anno –

szétszórva

a deszkákra seperve

megtörődött,

eres, fáradt

kezemmel.

 

Az Oféliák, Júliák mind,

megkoszorúzva, ezüstben, gyilkosan is –

a lágy ajkak, a sóhajok,

mind, amit én hoztam ki belőlük,

az első szinésznők – mind pára, füst,

kilúgozott rost, patkánypuding,

a szív Arielje is az elemeknél.

 

Szalonkabátját leveti a kor.

Ezek a lord- és tetűkoponyák,

eszük járása,

és ahogy én túlságba vittem –

történelemcsináló uraim,

koronás, jogaros analfabéták,

világűr nagyhatalmai,

papírsárkányok, denevérek!

 

Sir Goon írta a minap:

”a többi néma csend”:

azt hiszem, ez tőlem való.

Csakis tőlem lehet,

Dante halott – évszázadok

között tátong az űr

az én idézeteimig –

 

De ha hiányoznának,

sose volna felütve a limlom,

a bódék, a béklyók, vérpadok,

sohase hangzottak volna fel –

hogy híjak? Foghíjak talán,

de a nagy majomállkapocs

csak őrölné tovább

a huzattal eljegyzett ürességet,

nyirkosak a farönkök,

sörtől részegen hortyog az inas.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://canadahun.com/forum

minimap