Busta, Christine: Das Nest

Meine Vögel sind fort.
Ich weiß nicht, wo sie jetzt singen.
Wenn sie nur nachts nicht frieren.
Sie waren so nackt und hilflos.
Sie wurden so schön gefiedert.
Noch hüte ich verlorenen Flaum.
 
Ein Windnest bin ich geworden.
Der Regen prüft meine Treue,
aber er kann sie nicht lösen.
Manchmal nistet der Schnee
und erfüllt mich ein Weilchen.
Verlassenheit sucht mich heim.
Sie wird mich nie mehr verlassen.

Madaraim elköltöztek,
nem tudom, most hol énekelnek.
Csak meg ne fázzanak éjszakára.
Oly mezítelenek és védtelenek voltak,
oly szép tollruhába öltöztek,
még őrzöm elhullatott pelyhüket.
 
Szélfészek lettem én.
Eső próbálja hűségemet,
de nem tudja eloldozni.
Néha itt fészkel a hó
és kis ideig betölt.
Elhagyatottság sújt rám.
Sohase hagy már el engem.