Claudius, Mathias: A halál és a lányka (Der Tod und das Mädchen Magyar nyelven)

Das Mädchen:
Vorüber! Ach, vorüber!
Geh, wilder Knochenmann!
Ich bin noch jung, geh Lieber!
Und rühre mich nicht an.

Der Tod:
Gib deine Hand, du schön und zart Gebild!
Bin Freund, und komme nicht, zu strafen.
Sei gutes Muts! ich bin nicht wild,
Sollst sanft in meinen Armen schlafen!

https://www.youtube.com/watch?v=UfcZyIVxMrE    

https://www.youtube.com/watch?v=otdayisyIiM

A lányka:
Távozz tőlem, ó, távozz!
El innen, csont-alak!
Ifjú vagyok, ne érj ruhámhoz!
Jaj, ne is lássalak!

A Halál:
Add kezed, szép és gyönge lény!
Barátként, s nem büntetni jöttem.
Bízz, örvendj! Nem vagyok vad én.
Aludni fogsz, mint anyaölben.


..............................
A vers nem remekmű, hírnevét Schubertnek köszönheti: dalt írt a szövegére, és annak a dallama lett népszerű és gyakran játszott, azonos című d-moll vonósnégyese egyik tételének témája. Magas kvalitású irodalmi szövegek általában nem is nagyon alkalmasak megzenésítésre, mert „agyonnyomják” a zenét, és követhetetlenek. (Ezért sok opera librettója szükségszerűen lapos sőt giccsessen lapos.) Pl. Poe „A holló”-ja olyan sok és változatos motívumokkal érzékelteti a halál tragikumát, hogy zenének már nemigen volna mit hozzátennie. De ez a vers eléggé szegényes, kurta-furcsa, inkább csak vázlata egy potenciális versnek, éppen csak „jó ürügyet” szolgáltat a zenének. – A vers témája egy, a középkorban sőt még utána is nagyon népszerű motívum: a halálnak emberi csontvázként való megszemélyesítése.

Ne érj ruhámhoz – az eredetiben: ne érj hozzám. A „ruhámhoz” gyengítésnek is tekinthető, hiszen nem a ruhája a lényeg, de erősítésnek is: már a ruhájához se érjen, tehát még kevésbé a testéhez. – Ez a sor hangozhatnék így is:

Ifjú vagyok, ne érj a számhoz.

Ez új elemet vinne a versbe: azt, hogy a Halál szájon akarja csókolni a lánykát, ezzel akarja megölni.  Ezt a vers nem mondja, de nem is mond ellent neki: a második strófában a Halál úgy mutatkozik be, mint barát, aki egyáltalán nem vad, egyáltalán nem büntetést hoz, hanem éppen ellenkezőleg nyugalmat. – Úgy látszik, Schubert a versnek ezt az aspektusát figyelmen kívül hagyta: vonósnégyese a zeneirodalom egyik legtragikusabb, legdrámaibb, legkétségbeesettebb hangvételű műve, mind a négy tétele moll hangnemben van – ez ritka dolog –, nincs benne semmi belenyugvás, semmi vigasz, az obligát és sztereotip befejezés nem igazán oldja fel a feszültséget.) – Hogy a halál valóban ilyen jóindulatú-e vagy csak álságból festi magát ilyennek, az a versből nem derül ki, de ez a felfogás sem idegen egyáltalán a költészetben. Még Petőfi is írt le ilyesmit: „A halál majd szemeinket Szelid, lágy csókkal zárja be”.