Dehmel, Richard: Bann

  Wie aus dem Schilf die Wasserfee

tauchtest du zaudernd aus der Schaar

der Andern um uns zur mit her

mit deinem langen schwarzen Haar

und deinem grauen Augenpaar.

  Und standest nun und sahst mich an

mit deinem blassen Übermut;

und deiner Fragen perlende Flut

und deiner Lippen springjunges Blut

lachte mich an, lachte mich an.

  Nur in deinem Augen blieb so fern,

so fern wie auf des Weihers Grund

in schwimmender Nacht der schwanke Stern,

ein Zittern und Leuchten stehen; und

mir log dein Mund, dein kühler Mund.

  Denn in unsern Träumen – o, ich weiß:

auch  Du, auch Du – dann tauchen wir

Hand in Hand hinunter: stumm und heiß

sucht Mund den Mund: holen wir leis,

vom grauen Grund, den Stern vom Grund.

Mint nádasból vízitündér,

úgy merültél fel habozva,

hagyva homokzátonyt, jöttél

hosszú fekete hajaddal,

és szürke, szép szempároddal. 

   És te ott álltál, néztél rám,

látom tiszta szilajságod,

kérdésed gyöngyözve áradó,

s a szád – melynek vére forró –

nevetett rám, nevetett rám.

   Bár vágy rejtve maradt szemedben

- oly távol, mint a kis tavon

éjjel hullámzó csillagsereg,

mi fénylőn, remegve ragyog –

nékem adtad a szád legott.

   Óh, én tudom, hogy álmainkban

véled lemerülünk akkor,

kéz a kézben, némán kutatva

a szájat, s felhozzuk halkan

tófenékről a csillagot.