Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Dehmel, Richard: Az Énekek Éneke: a Nő (Das Hohelied Magyar nyelven)

Dehmel, Richard portréja
Israel Efraim portréja

Vissza a fordító lapjára

Das Hohelied (Német)

Des Weibes Leib ist ein Gedicht,
Das Gott der Herr geschrieben
Ins große Stammbuch der Natur,
Als ihn der Geist getrieben.
Ja, günstig war die Stunde ihm,
Der Gott war hochbegeistert;
Er hat den spröden, rebellischen Stoff
Ganz künstlerisch bemeistert.
Fürwahr, der Leib des Weibes ist
Das Hohelied der Lieder;
Gar wunderbare Strophen sind
Die schlanken, weißen Glieder.
O welche göttliche Idee
Ist dieser Hals, der blanke,
Worauf sich wiegt der kleine Kopf,
Der lockige Hauptgedanke!
Der Brüstchen Rosenknospen sind
Epigrammatisch gefeilet;
Unsäglich entzückend ist die Zäsur,
Die streng den Busen teilet.
Den plastischen Schöpfer offenbart
Der Hüften Parallele;
Der Zwischensatz mit dem Feigenblatt
Ist auch eine schöne Stelle.
Das ist kein abstraktes Begriffspoem!
Das Lied hat Fleisch und Rippen,
Hat Hand und Fuß; es lacht und küßt
Mit schöngereimten Lippen.
Hier atmet wahre Poesie!
Anmut in jeder Wendung!
Und auf der Stirne trägt das Lied
Den Stempel der Vollendung.
Lobsingen will ich dir, o Herr,
Und dich im Staub anbeten!
Wir sind nur Stümper gegen dich,
Den himmlischen Poeten.
Versenken will ich mich, o Herr,
In deines Liedes Prächten;
Ich widme seinem Studium
Den Tag mitsamt den Nächten.
Ja, Tag und Nacht studier ich dran,
Will keine Zeit verlieren;
Die Beine werden mir so dünn –
Das kommt vom vielen Studieren.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttp://gedichte.woxikon.de/erotische-gedichte/262

Az Énekek Éneke: a Nő (Magyar)

A nőnek teste költemény,
Szerzője a Teremtő:
A Természet Könyvébe írt,
A Szellem volt a Nemtő.
Igen, ihletett óra volt,
Föllelkesült az Isten:
Egy nagy Művész lett úrrá itt
Az anyagon, a resten.
Az Énekek Éneke az,
Mi testet ölt a nőben,
A tagjaiban versszakok
Ívelnek áttünően.
Minő isteni gondolat
A síma nyak, és föntről
A fő dolog: a női fej,
A fő Eszme, a göndör!
A két bimbó, két dombtetőn:
Két tömör epigramma,
Egy völgy választja őket el
Bájban s vágyban foganva.
Ihletett, nagy Szobrászra vall
A csípők párhuzamja,
Köztük a fügefalevél
Szépségeknek az anyja!
Ez nem verses fogalomtanmese,
Ez hús- és vérpoéma!
Kéz! Láb! Az ajk szór rímeket,
S éppen akkor, ha néma.
A Költészet lélegzik itt!
A Mondatai élnek!
S e Vers homlokán ott ragyog
Pecsétje a Tökélynek!
Dícséreted zengem, Uram,
Porban imádlak én ma!
Mi mind dilettánsok vagyunk,
Csak Te vagy a Poéta.
Kívülről és betéve én
Bemagolom e nagy Dalt,
Annak fogom szentelni csak
Az éjjelt meg a nappalt.
Tanulmányozni azt fogom
Magamat beleásva,
Gebedjen bár testem bele
A túl sok tanulásba.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap