Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Droste-Hülshoff, Anette von: Das Spiegelbild

Droste-Hülshoff, Anette von portréja

Das Spiegelbild (Német)

Schaust du mich an aus dem Kristall

Mit deiner Augen Nebelball,

Kometen gleich, die im Verbleichen;

Mit Zügen, worin wunderlich

Zwei Seelen wie Spione sich

Umschleichen, ja, dann flüstre ich:

Phantom, du bist nicht meinesgleichen!

 

Bist nur entschlüpft der Träume Hut,

Zu eisen mir das warme Blut,

Die dunkle Locke mir zu blassen;

Und dennoch, dämmerndes Gesicht,

Drin seltsam spielt ein Doppellicht,

Trätest du vor, ich weiß es nicht,

Würd' ich dich lieben oder hassen?

 

Zu deiner Stirne Herrscherthron,

Wo die Gedanken leisten Fron

Wie Knechte, würd' ich schüchtern blicken;

Doch von des Auges kaltem Glast,

Voll toten Lichts, gebrochen fast,

Gespenstig, würd', ein scheuer Gast,

Weit, weit ich meinen Schemel rücken.

 

Und was den Mund umspielt so lind,

So weich und hülflos wie ein Kind,

Das möcht' in treue Hut ich bergen;

Und wieder, wenn er höhnend spielt,

Wie von gespanntem Bogen zielt,

Wenn leis' es durch die Züge wühlt,

Dann möcht' ich fliehen wie vor Schergen.

 

Es ist gewiß, du bist nicht Ich,

Ein fremdes Dasein, dem ich mich

Wie Moses nahe, unbeschuhet,

Voll Kräfte, die mir nicht bewußt,

Voll fremden Leides, fremder Lust;

Gnade mir Gott, wenn in der Brust

Mir schlummernd deine Seele ruhet!

 

Und dennoch fühl' ich, wie verwandt,

Zu deinen Schauern mich gebannt,

Und Liebe muß der Furcht sich einen.

Ja, trätest aus Kristalles Rund,

Phantom, du lebend auf den Grund,

Nur leise zittern würd' ich, und

Mich dünkt - ich würde um dich weinen!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.wortblume.de

A tükörkép (Magyar)

Ha a kristályból a szemed

ködfoltja rám néz téveteg,

mint üstökös, mely egyre sápad,

s egymást kerülve két spion,

két lélek bujkál arcodon,

akkor ijedten suttogom:

Távozz tőlem, idegen árny vagy!

 

Rémálmokból kiszökve, csak

azét jössz, hogy vérembe fagyj,

s megőszüljön fekete fürtöm,

de ha tükrömből, kép, melyen

kettős fény játszik kétesen,

kilépnél, nem tudná szívem,

hogy szeressen-e vagy gyűlöljön.

 

Csodálnám homlokod, ahol

mint szent trón mögött robotol

a jobbágy gondolatok ezre,

de kísérteties szemed

csaknem megtört, halott-hideg

csilláma elől reszketeg

húznám zsámolyom messze, messze.

 

Ami gyámoltalan gyerek-

ajkad körül puhán lebeg,

azt eltenném, boldog örömnek,

de aztán, amikor a szád

feszíti, röpíti nyilát

s halk gúny ráng vonásain át,

mint zsandártól, futnék előled.

 

Más vagy! Nem én! Más, idegen.

Sarum Mózesként levetem,

s úgy vagyok itt a közeledben:

erő vagy, melyről nem tudok,

nem sejtett kéjek és kínok,

irgalmas ég, hova jutok,

ha csakugyan te alszol bennem!

 

És mégis, érzem, rokoni

borzongás hogyan bűvöli

össze az ijesztőt s a vonzót:

ha most kilépnél, Jelenés,

a kristálykörből, melyben élsz,

csak megrezzennék tőled, és

azt hiszem – siratnám a sorsod.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://www.mta.hu/fileadmin/2009

minimap