Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Eichendorff, Joseph von: A tévelygő muzsikus (Der irre Spielmann Magyar nyelven)

Eichendorff, Joseph von portréja
Israel Efraim portréja

Vissza a fordító lapjára

Der irre Spielmann (Német)

Aus stiller Kindheit unschuldiger Hut
Trieb mich der tolle, frevelnde Mut.
Seit ich da draußen so frei nun bin,
Find ich nicht wieder nach Hause mich hin.

Durchs Leben jag ich manch trügrisch Bild,
Wer ist der Jäger da? Wer ist das Wild?
Es pfeift der Wind mir schneidend durchs Haar,
Ach Welt, wie bist du so kalt und klar!

Du frommes Kindlein im stillen Haus,
Schau nicht so lüstern zum Fenster hinaus!
Frag mich nicht, Kindlein, woher und wohin?
Weiß ich doch selber nicht, wo ich bin!

Von Sünde und Reue zerrissen die Brust,
Wie rasend in verzweifelter Lust,
Brech ich im Fluge mir Blumen zum Strauß,
Wird doch kein fröhlicher Kranz daraus! –

Ich möcht in den tiefsten Wald wohl hinein,
Recht aus der Brust den Jammer zu schrein,
Ich möchte reiten ans Ende der Welt,
Wo der Mond und die Sonne hinunterfällt.

Wo schwindelnd beginnt die Ewigkeit,
Wie ein Meer, so erschrecklich still und weit,
Da sinken all Ström und Segel hinein,
Da wird es wohl endlich auch ruhig sein.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttp://gutenberg.spiegel.de/buch/gedichte-9611/33

A tévelygő muzsikus (Magyar)

Nyugodt, ártatlan zsenge korom!
Kiűzött őrült önbizalom.
Bár idekint lehetek szabad,
Nem látja lelkem a visszautat.

Csak délibábot kerget a láz,
Ki kitten a vad? Ki itt a vadász?
Szántják hajam süvöltve szelek,
De fényes vagy te, világ, s hideg!

Te zsenge, angyali nyugalom,
Ne nézz ki vággyal az ablakokon!
Ne kérdezd, honnan, merre, miként?
Magam sem tudom, hol vagyok én.

Bűnnek tudatára hasadt a kebel,
Kétséges kéjt tombolva ölel.
Rajongva virágokat szakitok,
De víg koszorú nem lesznek azok! –

Mennék a sötétlő vadon ölén
Fájdalmam szélbe kiáltani én,
Mennék világnak a széleire,
Hol a nap meg a hold rogy a mélybe le

Öröklét káprázat-kapuján,
Ami iszonyu-csöndes óceán,
Száz messzi vitorlát bőgve benyel,
És mind ami van vele nyugszik el.


.....................
A prozódia: négy verslábból álló sorok, a verslábak többsége jambus (u – , egy súlytalan, egy súlyos szótag); minden sorban van minimum egy, maximum három anapesztus u u – ; a sor u – u – helyett kezdődhet így is: – u u – . Nem világos számomra, mi szükség van ebben a versben anapesztusokra; ezt a Szeptember végén című Petőfi-versben sem értem, azt gondolnám, hogy ahhoz a témához jobban illenék a szimpla jambus. Az anapesztusok (vagy ereszkedő versekben daktilusok, – u u , mint pl. a Tetemre hívás-ban) pattogóvá, ügető-ritmusúvá teszik a verset. A németben ugyan kevésbé, mint a magyarban, mert ott a súlytalan helyekre hangsúlytalan, a súlyos helyekre többnyire hangsúlyos szótagokat tesznek. A hangsúlytalan és hangsúlyos szótagok között ugyan éles kontraszt van a német nyelvben, de a súlytalan-súlyos lüktetésnek mégsincs olyan mechanikusan pattogó hatása, mint a magyarban, ha ott pontosan, szabályosan követik egymást időmértékes értelemben rövid és hosszú szótagok: mert nálunk a hosszú szótag pontosan kétszer olyan hosszú ideig tart, mint a rövid, én legalábbis így érzem. Ezen (és az egyhangú szabályosságon) lehet enyhíteni: hosszú szótag helyett állhat rövid, de hangsúlyos szótag:

Ki se terítteti, meg se siratja (...)
Hever egyszerü ravatalán

vagy itt:

Magam sem tudom, hol vagyok én
Mennék a sötétlő vadon ölén


A németben a jambusok helyett tetszőleges helyen álló anapesztusok vagy trocheusok helyén álló daktilusok tkp.oldottabbá, kevésbé szabályossá teszik a verset, a ritmuskényszer így kevésbé köti meg a költő kezét. Magyar fordításban nem kötelező mindezt pontosan követni, de így szokás, ez a hagyomány. A magyarban is kevésbé szabályossá teszik, de „pattogóbbá”, pergőbbé is. Ez egy kissé kétségessé teszi az eredeti prozódiai képlet minden áron való követésének jogosságát – de hát abszolút pontos hűség amúgy sincs... A magyar versfordítás nagyjai, Arany, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád meg a későbbiek, többnyire követték (a franciából készült fordításoktól eltekintve), itt-ott egy kissé eltértek tőle.

Rajongva (4. strófa) – az eredetiben: szárnyalva.

Bőgve – nincs az eredetiben. (Mindez  nem jelenti azt, hogy e két esettől eltekintve a fordítás a prózai fordítások pontosságával dicsekedhet. Az első két sor pl. szó szerint így fest az eredetiben: „A nyugodt gyermekkor bűntelen kunyhójából Kiűzött a tébolyult, bűnös merészség.” Mut csak egy szótag, önbizalom négy, nem marad hely mindkét jelző számára, választani kell: vagy csak „őrült”, vagy csak „bűnös”. De azért elég pontos a fordítás, a szöveghez való hűség kielégítő, nagyobb eltérések sem volnának megengedhetetlenek.)



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap