Goethe, Johann Wolfgang von: Die Liebende abermals

Warum ich wieder zum Papier mich wende?

Das mußt du, Liebster, so bestimmt nicht fragen:

Denn eigentlich hab ich dir nichts zu sagen;

Doch kommts zuletzt in deine lieben Hände.

Weil ich nicht kommen kann, soll, was ich sende,

Mein ungeteiltes Herz hinübertragen

Mit Wonnen, Hoffnungen, Entzücken, Plagen:

Das alles hat nicht Anfang, hat nicht Ende.

Ich mag vom heutgen Tag dir nichts vertrauen,

Wie sich im Sinnen, Wünschen, Wähnen, Wollen

Mein treues Herz zu dir hinüberwendet.

So stand ich einst vor dir, dich anzuschauen,

Und sagte nichts. Was hätt ich sagen sollen?

Mein ganzes Wesen war in sich vollendet.

Hogy mért irok megint? Ha ilyent kérdesz,

Nem bírok tisztán válaszolni épen,

Mert mondani valóm sincs voltaképen:

Csak jusson el e lap a drága kézhez.

Magam ha nem mehetek, így megértesz:

Hogy osztatlan szivem szól e levélben,

Üdvöm, kinom, vágyam s minden reményem,

Melyet leirva sohsem érnék véghez.

Ujat, igaz, hogy nem mondhatnék máma.

Csak hogyha szívem a tiédbe folyna,

S vele sejtelmem, álmom, kínos vágyam...

Így álltam egykor s néztelek csodálva,

És néma voltam. Mért is szóltam volna?

Egész valóm oly teljes volt magában.