Goethe, Johann Wolfgang von: A leány levele (Die Liebende schreibt Magyar nyelven)

Ein Blick von deinen Augen in die meinen,

Ein Kuß von deinem Mund auf meinem Munde –

Wer davon hat, wie ich, gewisse Kunde,

Mag dem was anders wohl erfreulich scheinen?

Entfernt von dir, entfremdet von den Meinen,

Führ ich stets die Gedanken in die Runde,

Und immer treffen sie auf jene Stunde,

Die einzige; da fang ich an zu weinen.

Die Träne trocknet wieder unversehens:

Er liebt ja, denk ich, her in diese Stille –

Und solltest du nicht in die Ferne reichen?

Vernimm das Lispeln dieses Liebewehens;

Mein einzig Glück auf Erden ist dein Wille,

Dein freundlicher zu mir – gib mir ein Zeichen!

Szemed szememben szerelemtől égve,

Ajkaddal ajkam csókban összeforrva -

Ki ezt a nagy jót emlékében hordja,

Hogy vágyakoznék más gyönyörüségre?

Távol tetőled, mástól meg nem értve,

Egy pontra visz csak gondolatim sodra:

Egy szép órára, páratlan boldogra,

S ezt fölidézve, sírni kezdek végre.

De lám, ha ide hat az ő szerelme,

(Mondom magamban s könyüim' letörlöm)

Az enyim is elér a távolságba.

Oh bár vágyamnak hozzád szárnya kelne!

Egyetlen boldogságom van e földön:

Hozzám jóvoltod! Add jelét, oh drága!