Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Goethe, Johann Wolfgang von: A földön járó harang (Die wandelnde Glocke Magyar nyelven)

Goethe, Johann Wolfgang von portréja
Israel Efraim portréja

Vissza a fordító lapjára

Die wandelnde Glocke (Német)

Es war ein Kind, das wollte nie
Zur Kirche sich bequemen,
Und sonntags fand es stets ein Wie,
Den Weg ins Feld zu nehmen.

Die Mutter sprach: Die Glocke tönt,
Und so ist dir's befohlen,
Und hast du dich nicht hingewöhnt,
Sie kommt und wird dich holen.

Das Kind, es denkt: Die Glocke hängt
Da droben auf dem Stuhle.
Schon hat's den Weg ins Feld gelenkt,
Als lief' es aus der Schule.

Die Glocke Glocke tönt nicht mehr,
Die Mutter hat gefackelt.
Doch, welch ein Schrecken! hinterher
Die Glocke kommt gewackelt.

Sie wackelt schnell, man glaubt es kaum;
Das arme Kind im Schrecken,
Es lauft, es kommt, als wie im Traum;
Die Glocke wird es decken.

Doch nimmt es richtig seinen Husch,
Und mit gewandter Schnelle
Eilt es durch Anger, Feld und Busch
Zur Kirche, zur Kapelle.

Und jeden Sonn- und Feiertag
Gedenkt es an den Schaden,
Läßt durch den ersten Glockenschlag,
Nicht in Person sich laden.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttp://gutenberg.spiegel.de/buch/gedichte-9503/145

A földön járó harang (Magyar)

Egy kisgyerek sosem akart
Templomba menni szépen.
Ő mindig más irányba tart:
Jobb játszani a réten.

„Szól a harang”, anyja perel,
„Téged hív bizonyára,
Majd érted jön és ő visz el,
Ha nem hallgatsz szavára!”

Az okos gyerek tudja jól:
„Nincs a harangnak lába”,
S már megy a rétre, mint mikor
Nem megy az iskolába.

Meg nem is szól már az a hang,
Tévedett a mamája.
De jaj, mi rémség! A harang
Amott jön sántikálva!

Biceg, de gyorsan! Igaz ez?
Megrémül a kis angyal,
Mint rémálomban, futni kezd,
Sarkában a haranggal.

Hej, most aztán kapja magát,
Lábát nyakába kapja,
És törtet árkon-bokron át
A templomba szalajtva.

Minden vasár- s ünnepnapon
Emlékszik a kalandra,
Nem kell már nógatni nagyon:
Ő fülel a harangra.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap