Goethe, Johann Wolfgang von: Természet, művészet (Natur und Kunst Magyar nyelven)

Natur und Kunst, sie scheinen sich zu fliehen,

Und haben sich, eh' man es denkt, gefunden;

Der Widerwille ist auch mir verschwunden,

Und beide scheinen gleich mich anzuziehen.

Es gilt wohl nur ein redliches Bemühen!

Und wenn wir erst in abgemeßnen Stunden;

Mit Geist und Fleiß uns an die Kunst gebunden,

Mag frei Natur im Herzen wieder glühen.

So ist's mit aller Bildung auch beschaffen:

Vergebens werden ungebundne Geister

Nach der Vollendung reiner Höhe streben.

Wer Großes will, muß sich zusammenraffen:

In der Beschränkung zeigt sich erst der Meister,

Und das Gesetz nur kann uns Freiheit geben.

Szétválnak néha természet, művészet,

De, alig hinnéd, ismét összeérnek.

Idegenséget már magam sem érzek,

És mind a kettő egyaránt igézhet.

Csak igaz akaratban legyen részed,

Ész, szorgalom s művészet egybe férnek,

S ha így beváltál forma mesterének,

Bátran loboghat aztán a természet.

Hisz így kelt minden alkotás előtted.

A féktelen erő, ha bár eget vert,

Tisztúlt tökély fokára sohse hágott.

Ha nagyra törsz, szedd össze mind erődet.

Az önkorlátozás teszi a mestert,

S csak törvény adja meg a szabadságot.