Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Grünbein, Durs: Arkadien für alle

Grünbein, Durs portréja

Arkadien für alle (Német)

Nicht nur das Zentrum, menschenleer am Sonntagvormittag,
Die Briefe, gestempelt mit dem Vermerk Empfänger unbekannt.
Das Meeresrauschen am Telephon, in die Stille das „Bitte?“
Die tausenden Autos, von den Besitzern verlassen am Straßenrand,
Auch die Reklametafeln mit den Dichterplagiaten, die keiner liest,
In den Parks, grell beschmiert, die Monumente der Schulbuchidole,
Dies und alles und manches, wovor man die Augen gern schließt,
Nährt den einen Verdacht. So also sieht, aufgeschwollen zur Metropole,
Der Ort aus, an dem man den Gott einst begrub wie einen Hund.
Arkadien, Friedhof der Himmlischen, ihm gleicht jede Stadt,
Wo der Tod ein- und ausgeht, das Leben auf privatisiertem Grund.
Von wegen Idylle, Landschaft der Seligen, bukolisches Reservat.
Was immer Hirten besangen, wovon die Reisenden träumten −
Dies ist der Schauplatz. City und gorod, metropolis oder ville.
Hier geht man, sein eigener Geist, unter stoischen Bäumen,
Ein gläserner Mensch, schlaflos, sich spiegelnd im Vielzuviel.
Den Takt geben Blicke, urbane Reflexe, nicht die Eklogen,
In denen Daphnis flirtete, Milon und Lakon einander beschützten.
Man spürt sein Skelett, Vertebrat im Vibrato der Brückebogen,
Verliert das Gesicht, geblendet vom metallischen Glanz der Pfützen,
Und ist doch nirgends so heimisch. Erst hier, im gewohnten Exil,
Wo man nachts in sein Mauseloch kroch, gab es Krümel vom Glück.
Wann sonst, wenn nicht im dichten Vekehr, unterwegs ohne Ziel,
War man je so vital, so dem faulen, posthumen Frieden entrückt?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.planetlyrik.de

Árkádia mindenkinek (Magyar)

Nemcsak a központ néptelen vasárnap délelőtt,
A leveleken pecsét: a címzett ismeretlen,
A telefonban tenger zúg, a „Tessék? ”-re esőt
Ver a csend. Elhagyott autók romlanak az útszélen.
A reklámtáblákon lopott verssorok, nem olvassa
Őket senki. A tankönyvi hős a parkban pózol.
Mindez és sok egyéb, mit nem látni jobb volna,
Gyanút ébreszt. Metró- lett a régi poliszból,
Hol istent, mint rühes kutyát kaparták el.
Mint Árkádia, égiek temetője minden város,
Az élet bennük a halállal épít kártelt.
Boldogok tája. A bukolikus páros
Lantja itt pendült, itt értek jobbnál jobb borok,
S az utazó álma messze földről ide tért meg -
Metropolisz vagy ville, city és gorod.
Itt a bölcsek sztoikus fák alatt éltek,
Míg ma városi reflexek szabják a tempót,
Nem eklogák, mikben Daphnis és Cloé flörtölt,
A házak közt villamosok kúsznak, mint a hernyók,
S az ablakból illatoz a kozmás pörkölt.
Mégis jó itt. A száműzöttnek már otthona van,
Hol éjjel megpihen, mint egér a ruháskosárban,
Nappal meg ügyet intéz, vagy mászkál céltalan,
Él és virul a posztumusz béke korában.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaS. G.

minimap